Terményárak

A kereskedelmi tárgyalások előre haladásával drágul a szójabab

Agrofórum Online

Amerikában a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, ám a búza ára 0,3 százalékkal csökkent Chicagóban. A repce piacán is az eladók domináltak, 0,2 százalékos csökkenés alakult ki. Európában ezzel szemben minden zöldben állt, így több napos iránykeresést követően a vevők vették át a vezető szerepet a párizsi árutőzsdén.

Chicagóban a szójabab drágulásában a szakértők szerint az játszott döntő szerepet, hogy az Egyesült Államok Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalásai tovább folytatódtak. Az ezekről érkező hírek reményt adtak a kereskedőknek azzal kapcsolatban, hogy a kínai szójababimport elérheti a korábbi exportbecsléseket. Az ezen a héten az amerikai és kínai illetékesek közötti tárgyalások arra adtak reményét, hogy Peking folytatja az amerikai mezőgazdasági termékek vásárlását, a januári kereskedelmi megállapodás alapján. A kukorica drágulásában most alapvetően a technikai alapon kereskedők lépései játszottak szerepet, míg a búza árának csökkenése továbbra is összefüggésbe hozható a betakarítási munkálatok előre haladásával.

„Optimizmus van a piacon a Kínával kapcsolatos kereskedelem folytatásával kapcsolatban, sokan bíznak benne, hogy a koronavírus járvány enyhülése után újra jelentős szállításokról érkeznek hírek” – mondta Bill Lapp, az Advanced Economic Solutions elemzője.

Több napi csökkenés és határozott irány nélküli kereskedés követően mind a négy fontos agrártermék ára emelkedett a párizsi árutőzsdén. Ráadásul nem csak következő határidőre, hanem azt követő fontosabb hatéridőkre is pluszt mutatott a kereskedés. Egyedül a kukorica novemberi határideje jelentett kivételt, de ott sem csökkenést jelentett a tonnánkénti 161,25 eurós érték, hanem stagnálást. A következő, augusztusi határidőre 25 eurócenttel a tonnánkénti 166,25 euró/tonnás szintre emelkedett a kukorica ára. A malmi búza szeptemberre 50 eurócenttel a 180,5 eurós tonnánkénti szintre drágult, nem túl magas forgalom mellett. A nyílt piacon 12 858 kontraktust kötöttek. A takarmánybúza árjegyzése 1,35 euróval a 159,5 euró/tonnás értékig drágult. A repce tonnánkénti 380,25 eurós értéke 3,25 eurós pluszt követően alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Hogyan termesszünk sikeresen szóját?

2019. január 17. 10:04

Az Agrofórum szervezésében interaktív szója fórumot tartunk az AGROmashEXPO-n a nyitás napján, január 23-án szerdán, 11.00 órai kezdettel, a G pavilon fórum színpadán.

Versenyfutás az idővel – rövid távon az amerikaik a nyerők

2019. október 30. 15:38

Az árakra elsősorban az volt hatással, hogy a kínai-amerikai feszültség tovább enyhülhet és bár áttörő új hír nem volt, felmerült további 10 millió tonnás nagyságrendű kínai szójabab vétel lehetősége az USA-ból.

Nyugtatja a szójabab-piacot a Bunge

2020. április 16. 09:47

Az amerikai gabonakerekedő vállalat brazíliai leányvállalata szerint az új típusú koronavírus terjedése ellenére mindenféle logisztikai zavarok nélkül szállítják el a dél-amerikai országból a betakarított szójababot.

Hat hónapos mélyponton a szójabab ára

2020. március 13. 07:33

A mezőgazdasági termékek árára jelenleg kevésbé figyelnek a világpiacon a nyersanyagok és árupiaci termékek kategóriájában, hiszen az olajpiaci zuhanás hosszú távú hatásai jóval jelentősebbek lehetnek.