Terményárak

Két hónapos csúcsra ért a búza árjegyzése

Agrofórum Online

Chicagóban a búza árjegyzése 1,4 százalékkal, a kukoricáé 0,9 százalékkal, a szójababé pedig 0,5 százalékkal emelkedett. A repce árjegyzése 0,4 százalékkal mérséklődött. Európánban ma is jó hangulatban telt a kereskedés, mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.

Folytatódott a búza ralija, a szerdai 4,3 százalékos lendületes drágulás után még 1,4 százalékot szedett magára a kurzus, amely négy napja folyamatosan menetel felfelé. Ezzel két hónapos csúcsra ért a kurzus. Ezúttal a legfontosabb exportáló országok, például Argentína, Franciaország és Oroszország legfrissebb termésbecslései okoztak olyan hangulatot a befektetők körében, hogy a globális kínálat szűkülésétől való félelem miatt emelkedett az ár.

„Nagyon sok olyan, a búza termelésében kulcsfontosságú ország van most, amelynél a korábban várttól elmaradó terméssel lehet csak számolni. Ez meghozza a vevőket a piacra” – szögezte le Jim Gerlach, az A/C Trading amerikai brókercég elnöke.

A kukorica és a szójabab határidős jegyzése szintén emelkedett, mivel az időjárás-előrejelzések szerint a hónapban hátralévő részében az Egyesült Államok középnyugati fő termőterületein a várnál magasabb hőmérséklet és szárazság várható.

Párizsban a vevők uralták a piacot, a fontos termékek árjegyzése kivétel nélkül emelkedett a következő határidőre. A malmi búzáért 75 eurócenttel adtak többet tonnánként, így a kurzus 187,75 euróig emelkedett. A napok óta élénk forgalom csütörtökön is megfigyelhető volt, összesen 26 416 kontraktust kötöttek, ami a szokásos mennyiség nagyjából duplájának felel meg. A kukorica befektetői is örülhettek, a 2 eurós emelkedés 175,75 euró/tonnás árszintet eredményezett. A repce 385,25 euró/tonnás árszintje 25 eurócentes enyhe drágulást követően alakult ki. A takarmánybúza is drágult, a 15 eurócentes emelkedés után 169,456 euró/tonnás árszinten hagyta el a parkettet a termék. A malmi búza, a kukorica és a repce nem csak a következő határidőre, hanem azt követő két kiemelten figyelt határidőre is drágult. Mindez nem mondható el a takarmánybúzáról, amely ugyan novemberre az előbb említett 15 eurócentet szedte magára, de januárra már csak stagnált, márciusra pedig 15 eurócenttel csökkent a kurzus.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Terménypiac: itthon még lehet értékesíteni, de ki tudja meddig?

2018. február 5. 19:06

A következő hetekben várakozásom szerint nem fog élénkülni az export-kereslet, így minden belföldi lehetőséget érdemes kihasználnia annak, aki terménye értékesítését tervezi.

Az esetleges orosz korlátozásoktól való félelem miatt drágult a búza

2020. március 28. 08:33

A búza azért drágulhatott a szakértők szerint, mert Moszkva egyre komolyabban foglalkozik a kérdéssel, mely szerint a szezon hátralévő részében korlátozhatják az Oroszországból történő kiviteleket.

Szakmázzunk a Bayer-rel! - A repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez

2019. november 4. 10:23

A kelő és a fiatal repceállományoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a kártevők elleni védelemre.

Idén először a repcénél is végeztek fajta-összehasonlító kísérleteket

2020. augusztus 19. 11:26

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve – a kukoricát és az őszi búzát követően – már az őszi káposztarepcét is bevonta a fajta-összehasonlító kísérletek körébe.