Terményárak

A javuló terméskilátások miatt csökkent a szójabab ára

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 1,2 százalékkal drágult, miközben a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. A repcéért 0,4 százalékkal kellett többet adni. Európában a vevők kerültek enyhe fölénybe, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára is emelkedett, azonban a repce kereskedése mínusszal zárult a nap végén.

Észak-Amerikában a szójabab ára annak ellenére csökkent, hogy megújult a kínai export, de az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a vártnál jobb heti termésjelentést adott ki. A kukorica ára kedvező időjárási körülmények és javuló kilátások mellett csökkent, a kereskedők számottevő hozamokra számítanak a földeken ősszel. A szójabab-földek 69 százalékát minősítette jónak, vagy kiválónak az USDA az előző heti 68 százalékkal szemben. Az elemzők csak 67 százalékra számítottak. Az USDA emellett arról számolt be, hogy kínai vevők 126 ezer tonna amerikai szójabab vásárlásáról írtak alá szerződéseket.

A kukoricaföldek szintén 69 százalékkal voltak jó vagy kiváló állapotban, itt előző héten is ez volt a hivatalos adat. Az elemzői konszenzus 68 százalékot mutatott.

„Az amerikai piacnak valóban szüksége lesz néhány jelentősebb kínai vásárlásra, hogy lélektani szint fölé emelkedjen az árszint” – mondta Chuck Shelby, kockázatkezelési elemző.
Egyes források szerint a kínai kormányzat arra készül, hogy az állami tartalékból rizst és búzát biztosítson állati takarmányozás céljára. Ezt a a tervet a magas kukoricaárakkal indokolják, emiatt ugyanis mérsékelni szeretnék a kínai importot az illetékesek.

Óvatos hangulatban zajlott a kereskedés a párizsi árutőzsdén, enyhe fölényben voltak a vevők, ugyanis a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce vesztett értékéből, de nem voltak jelentős elmozdulások sem a következő, sem az azutáni két fontos határidőre vonatkozóan sem. A malmi búza ára 1,25 euróval a tonnánkénti 183 dolláros szintig emelkedett. Kedden nem volt olyan élénk a kereskedés, mint hétfőn, csak 15 445 kontraktust kötöttek, ami átlagosnak tekinthető. A kukorica ára 75 eurócenttel a 172 euró/tonnás szintig kúszott fel. A takarmánybúza 167 eurós tonnánkénti ára 50 eurócentes plusznak felel meg. A repce ára 1,25 euróval csökkent a 382,25 euró/tonnás szintig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Öt napja drágul a szójabab

2020. augusztus 29. 11:20

A párizsi árutőzsdén inkább az eladók domináltak, a repce, a malmi búza és a kukorica kurzusa is csökkent, egyedül a takarmánybúza ára emelkedett.

A RAPOOL repcevetőmag-ajánlata 2020-ban (VIDEÓ!)

2020. július 22. 05:47

Tekintse meg összefoglaló videónkban, mit kínál Önnek idén a RAPOOL!

Napokon belül megjelenhetnek a vetésfehérítő bogarak

2020. március 4. 08:35

Az idei esztendő első két hónapjának időjárása csapadék szempontjából kísértetiesen hasonlít 2019-es év januárjára és februárjára. Akkor és most is csapadékban szegényesen telt el az első két hónap, így most az eddig lehullott eső (mert hó nemigen fordult elő), eső miatt már-már szárazság körvonalazódott ki. Március első napjai csapadékkal indultak, így elhárult a közvetlen veszély és reméljük a csapadékban gazdag folytatást.

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

2020. március 19. 08:34

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent.