Terményárak

A dollár gyengülése segítette a búza drágulását

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 1,8 százalékkal drágult, a kukorica 0,3 százalékkal került lejjebb, a szójabab 0,1 százalékkal csúszott lejjebb. Párizsban is vegyes képet mutatott a kereskedés, a malmi búza és a takarmánybúza drágult, azonban a repce és a kukorica olcsóbb lett.

A szójabab csütörtökön azért lett olcsóbb a szakértők szerint, mert az Egyesült Államokban a kínai vásárlásokkal kapcsolatos optimista hangulat erősödött a két ország közötti politikai feszültségek fokozódásának ellenére. A javuló terméskilátások hatására a kukoricáért is kevesebbet kellett fizetni, míg a búzáért az exportértékesítések növekedésének reményében fizettek többet. Utóbbi folyamatot támogatta a dollár gyengülése.

A Kína és az Egyesült Államok közötti feszültségek továbbra is erősek maradtak, ami a gabonapiacokon is érződik. Peking pénteken felszólította Washingtont a délnyugat-kínai Csengtuban létesített amerikai konzulátus bezárására. A kínai külügyminisztérium közlése szerint a lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden váratlanul elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását.

„Lezárják főkonzulátust Houstonban és éleződik a politikai feszültség, de szójababot továbbra is vásárolnak a kínaiak” – mondta Jason Ward, a Northstar Commodity ügyvezető igazgatója.

Az amerikai exportőrök 252 ezer tonna szójabab értékesítését jelentették ismeretlen rendeltetési helyre és 133 ezer tonna szójababot adtak a Fülöp-szigetekre.

Európában nem volt egyértelmű iránya a piacnak, a repce és a kukorica vesztett értékéből, azonban a malmi búza és takarmánybúza jó napot zárt pénteken. Egy tonna malmi búzáért 2,25 euróval adtak többet és 185,75 eurós tonnánkénti árszint alakult ki a szeptemberi határidőre. Az elmúlt két napi átlagtól kissé elmaradó forgalmi napot követően, most kicsit nőtt a kereskedők érdeklődése. Összesen 18.185 kontraktust kötöttek, ami enyhén meghaladja a megszokott szintet. A takarmánybúza kurzusának 1,5 eurós tonnánkénti emelkedése 168,75 eurós árhoz vezetett. A kukorica 174,5 eurós záró ára 25 eurócentes mínusz után alakult ki. A repce 2,25 eurós csökkenése 377,5 euró/tonnás kurzust jelentett.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A szója gyomirtásának meghatározó alapvetései

2018. október 20. 02:37

A szója gyomirtásának szükségessége nem kérdés, a feladat annak eldöntése, hogy mit és mikor, milyen dózisban és kombinációban használjunk az elérhető legnagyobb hozam elérése érdekében. A körültekintéssel elkészített terv és precíz kivitelezés szükségessége itt még inkább igaz, mint sok más kultúra esetében.

Kína miatt csökkent a szójabab ára

2020. május 5. 08:03

A Washington és Peking éleződő kereskedelmi konfliktus árnyékolta be a szójabab piacát.

Csökkentek az agrártermékek árai

2019. november 5. 05:33

A búza, a kukorica ára is csökkent a chicagói árutőzsdén. A búza 1, a kukorica 1,4 százalékkal került kevesebbe.

Amerikában emelkedés, Európában csökkenés

2020. június 22. 08:35

Párizsban a mínuszok domináltak múlt héten, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent öt nap alatt, ám a repce kivételt jelentett és emelkedett az ára.