Terményárak

Mínuszok napja az árupiacokon

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 2,2 százalékkal csökkent, a kukorica 0,1 százalékos mínuszon volt túl, a szójabab ára pedig 1,5 százalékkal ment lejjebb. Európában sem volt jó napja a kereskedőknek, a következő határidőre mind a négy fontos agrártermék vesztett értékéből.

Az Egyesült Államok főbb, közép-nyugati termőterületein esőzésekre számítottak a növényeknél kiemeltnek számító növekedési szakaszában, de ez egyelőre késik. A kukorica ára június 29. óta nem járt olyan alacsonyan, mint tegnap, a szójabab pedig utoljára július 15-én került ugyanannyiba, mint kedden.

A búza árának hirtelen csökkenését a jelentős globális készletek okozták szakértők szerint. „Globálisan rengeteg búza van a világon, csak az eladások maradványaival tudunk kereskedni. A túlkínálat pedig az árak csökkenéséhez vezet” – mondta Mark Schultz, a Northstar Commodity vezető piacelemzője.”

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) hétfő délutáni heti termésjelentése szerint az amerikai kukoricatermelés 72 százaléka tartozik a jó vagy kiváló kategóriába, míg a szójababbal beültetett területeknél 73 százalékot soroltak ezekbe a kategóriákba a szakemberek. Ezek a hírek megerősítették a hatalmas termésre vonatkozó kilátásokat.

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében. A kukorica kurzusa viszont 1,5, illetve 1,25 euróval emelkedett novemberre, illetve januárra. Az augusztusi határidőre ezzel szemben 2 eurós mínuszt szedett össze tonnánként a kukorica, melynek ára így 180 euró/tonnára mérséklődött. A malmi búzáért 179,75 eurót adtak a nap végén, ami 50 eurócentes mínuszt követően alakult ki. A forgalom átlagos volt, 15 035 üzletet kötöttek összesen. A takarmánybúza 95 eurócentes mínuszt követően 163,15 euróra ment le tonnánként. A repce 382 euró/tonnás záró értéke 2 eurós mínuszt jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

RAPOOL - Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

2019. május 28. 08:13

A repce magtermése és a belőle kinyerhető repceolaj iránti kereslet világszerte robbanásszerűen növekedett az elmúlt évtizedekben.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.

RAPOOL-REPCÉK: DALTON – a trón örököse

2018. július 21. 05:54

A DALTON egy igazán impozáns és különleges repcehibrid a RAPOOL kínálatában. Csúcstermésre kódolt, magas olajtartalommal rendelkező típus.

Hat hetes csúcson a szójabab ára

2020. augusztus 26. 13:47

A párizsi árutőzsdén is egyértelműen a vevők uralták a piacot, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.