Mikor és hogyan metszem meg az egyszer termő málnát?

Agrofórum Online

Hogyan, milyen metszéssel érhetem el, hogy minél több málnám teremjen és maga a növény is jó kondícióban legyen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A málna metszését minden évben szükséges elvégezni, hiszen hajtásrendszere évente megújul. A legtöbb fajta a szükségesnél több tő- és gyökérsarjat nevel, melyek mennyiségi szabályozása elengedhetetlen. Az egyszer és a kétszer termő málnafajták metszése között eltérések vannak, ezért kérdésére válaszolva csak az egyszer termő málnafajták metszési sajátosságait részletezem. A termővesszők szüret után fokozatosan elhalnak, ezért a szüret után közvetlenül az összes letermett vesszőt távolítsuk el a talaj felszínéről.

Ezután a sarjak közül válogassuk ki a sérült, gyengén fejlett, valamint betegeket is, melyeket szintén tőből szükséges kimetszeni. A megfelelő termőegyensúly megtartása érdekében, töves művelésnél bokronként legfeljebb 8, sövényművelésben folyóméterenként pedig 12 termővesszőt hagyjunk meg. A metszést követően a sarjak támaszrendszerhez történő rögzítésével a talajmunka és a növényvédelmi beavatkozások is hatékonyabban végezhetőek el. A növényi részek összegyűjtése és megsemmisítése is fontos lépés, hiszen a beteg fás részek fertőzési forrásként lehetnek jelen kertünkben.

Következő év tavaszán is szükséges a meghagyott vesszők átvizsgálása, amikor a télen elpusztult vesszők kivágása végezendő. A termővesszők hossza, megfelelő kondíció mellett akár a 2,5 méteres nagyságot is elérheti. Az ilyen lehajló vesszők a málnatövek ápolását, művelését, szüretét is akadályozzák. A visszametszésének pozitív hatását kísérleti eredmények, valamint gyakorlati tapasztalatok egyaránt alátámasztják. A termővesszők középső harmadában található rügyek a legtermékenyebbek, ezért a visszametszés hatására növekszik a virágok és gyümölcsök száma, átlagos tömege, valamint szürete is hatékonyabb lesz. A szüret szempontjából a vesszők visszavágásának magasságba kb. 150 cm, de az esetlegesen kialakított támaszrendszer magasságát is figyelembe kell venni a hosszúságuk meghatározásakor. Ezt a műveletet lombhullástól rügyfakadásig lehet elvégezni, azonban minél korábban végezzük el, annál kedvezőbben hat a rügyek fejlődésére és kihajtására.

Aggódhatnak a hazai bogyós gyümölcs kedvelők

2018. június 11. 07:12

Míg néhány évtizeddel korábban még hétezer hektáron termesztettek málnát a hazai gazdálkodók, napjainkban alig száz hektárról takarítják be a nyár kedvelt gyümölcsét a termelők.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (7. rész)

2019. december 22. 10:18

A hazánkban 2013-óta jelenlevő foltosszárnyú vagy pettyesszárnyú muslica inváziós kártevőnek számít. Közeli rokona az őshonosnak tekinthető ecetmuslicának, de ennek ellenére igen veszélyes légyfélének számít.

Emelkedik a fagyasztott málna ára

2019. május 12. 10:33

Lengyelország szenvedte meg legjobban a versenyt az ukrán olcsóbb nyersanyagárakkal.