Szőlő-Bor

Hamarosan indul a villányi kékszőlőfajták szüretelése

MTI

A gazdák egy része már augusztus utolsó napjaiban megkezdheti a terület jellegzetes kékszőlőfajtáinak szüretelését a villányi borvidéken - közölte a mintegy 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel.

Nagy Gergely azt mondta, a területen elenyésző mennyiségben jelen lévő fehérszőlőfajták szedése már augusztus közepén megindult, ezután pedig a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó kékoportó betakarításával indul meg az igazi szüreti időszak Villányban.

Hozzátette: a nyár utolsó és az ősz első napjaiban a gazdák egy kisebb része kezdi meg a munkát, de szeptember közepére várhatóan a borvidék egész területén javában zajlik majd a szüret.

Kifejtette: Villány jellegzetessége a kékoportó, amelyet mintegy 330 hektáron termesztenek, ebből a kedvező időjárásnak köszönhetően jó évjáratú bor lesz az idén, a gazdák a mennyiség és a minőség tekintetében is bizakodók, vélekedett.

A szőlőtermő területen hektáronként 6-9 tonna közötti átlagtermést produkáló szőlőfajtából a titkár szerint akár nyolc-kilenc tonnát is betakaríthatnak majd tízezer négyzetméterenként, a próbaszüretek ugyanis jó eredményekkel zárultak, az időjárás pedig továbbra is kedvező az érés szempontjából.

A villányi termőterület nyolcvan százalékát uraló kékszőlők közül a kedvelt, testes, karakteres vörösbort adó bordeaux-i fajtákat később kezdik szedni. Szeptember végén indul csaknem 300 hektáron a merlot, 320 hektáron a cabernet franc, 280 hektáron a kékfrankos szüretelése, a 400 hektáron termelt sauvignon fajta fürtjeit pedig októberben szakítják le a tőkékről.

A villányi szüret már augusztus közepén megkezdődött az Irsai Olivér szedésével.

A hegyközségi titkár hozzátette, a későn érő fajták terméskilátásait nagyban befolyásolja a következő bő egy hónap időjárása; a gazdák tartós melegben és mérsékelt mennyiségű csapadékban bizakodnak.

Nagy Gergely elmondta, Villány esetében továbbra is a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborok a népszerűek mind a hazai, mind a forgalom 5-10 százalékát adó külföldi piacon.

A járvány hatásai, mondta a titkár, természetesen nem kerülték el teljes mértékben a villányi gazdákat, pincészeteket, de az online értékesítés felfutásának, a nyári belföldi turizmus élénkülésének és a kormányzati segítségnek köszönhetően egyelőre komoly gazdasági károkat nem kellett elszenvedniük a terület borértékesítésben érdekelt szereplőinek.

Hozzátette: a helyiek abban bíznak, hogy az őszi turisztikai szezonban élénk marad a forgalom nemcsak a környék, de az ország más részein lévő vendéglátó- és szálláshelyeken; mindez ugyanis a borkeresletben is megmutatkozik majd – vélekedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Megnyílnak a pályázatok a szőlőtermesztők és borászatok számára

2020. június 22. 11:17

Az agrártárca a 2019. évben bevezetett szőlőültetvényekben végzett zöldszüret támogatását kiterjeszti 2020-ban.

Ökogazdálkodás: hódítás előtt a tájfajta gabonák?

2019. március 7. 09:18

2021 januárjától lép hatályba az új ökogazdálkodási rendelet, amelyet az Európai Unió már elfogadott. Ennek egyik lényeges eleme, hogy lehetővé teszi, hogy az ökogazdálkodást folytató termelők heterogén szaporítóanyagokat állítsanak elő, és ezeket kereskedelmi forgalomba hozzák.

Nyaralók épülnek a szőlőtőkék helyén Balaton-felvidéken

2018. augusztus 10. 13:30

Badacsonyban az elmúlt 12 évben 40 százalékkal csökkent azon területek nagysága, amelyen szüreteltek, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken pedig 30 százalékos a visszaesés.

Egy különleges évjáratot követ egy másik… - Milyen volt a szőlő növényvédelme 2019-ben eddig?

2019. augusztus 12. 04:36

A növényvédelmi szezon a „célegyenesbe” fordult. A szürkepenész elleni védekezések már fürtzáródás előtt elkezdődtek, de az időjárás előrejelzés alapján fontos a megfelelő fürthigiénia fenntartása és a megfelelő zöldmunka elvégzése.