Terményárak

Hat hetes csúcson a szójabab ára

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 2,5 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal drágult tegnap. Európában is zöldbe borultak a mutatók, azaz mind a négy fontos agrártermék drágult, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza befektetői is örülhettek.

Chicagóban 2,3 százalékos plusszal jó hat hetes csúcsra ért a szójabab kurzusa, majd később már óvatosabbak voltak a vevők és 1,7 százalékra húzódott vissza az emelkedés. A kiugró drágulást azzal indokolták a kereskedők, hogy az Egyesült Államok termésviszonyai a vártnál rosszabbak lehetnek majd, illetve a növekvő kínai exportkereslet is a kurzus emelkedéséhez járult hozzá.

A kukorica értékének emelkedését az okozta a szakértők szerint, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint az amerikai termés 64 százaléka kapott jó, vagy kiváló minősítést az augusztus 23-án véget ért héten, ez 5 százalékponttal alacsonyabb az előző heti értékhez képest.

„A minősítés romlása meghaladta a várakozásokat, és valószínűbb, hogy egy száraz, perzselő hét következik ezek után a főbb kukoricatermő vidékeken” – közölte Matt Zeller, a StoneX piaci információs vállalat igazgatója egy elemzésben.

A párizsi árutőzsdén is egyértelműen a vevők uralták a piacot, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett. Egy tonna malmi búzáért 75 eurócenttel adtak többet a szeptemberi határidőre. Így 186,5 euró/tonnás árszint alakult ki a 8425 üzletkötést követően. Ez a forgalom elmaradt az átlagostól, a befektetők már napok óta a decemberi határidőre koncentrálnak, amelyben 21 798 kontraktus jött létre. Erre a határidőre 1,75 euróval 184,25 euróig emelkedett a tonnánkénti jegyzésár. A repce ára 1,5 euróval a 381,25 euró/tonnás szintig drágult. A kukorica 167,5 euró/tonnás jegyzésára 1,25 eurós pluszt követően alakult ki. A takarmánybúza kurzusa 1,35 euróval emelkedett és ez az agrártermék végül 167,5 euró/tonnán hagyta el a parkettet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Repce helyzetkép és aktualitások október végén

2018. október 31. 11:08

Az őszi regulátoros kezelés mellé érdemes levéltrágyát is keverni. Nehéz fejlődési körülmények esetén ősszel kimondottan ajánlott a kén, a bór, a cink, a mangán és a molibdén kijuttatása

Veszélyes kártevők: a keresztesvirágúak földibolhái

2019. szeptember 16. 04:36

A káposztabolhák legjelentősebb kártételét a kora tavasszal előjövő imágók okozzák, ami akár a csíranövények pusztulását is okozhatja. Kártételük az úgynevezett „lyuggató hámozás”.

Extrém száraz, meleg ősz? Nem működnek az alap gyomirtó szerek repcében? BELKAR™ A MEGOLDÁS!

2019. október 25. 05:17

2018 ősze soha nem látott hosszúságú és szárazságú volt. Akkor azt gondoltuk, ilyen egyhamar nem fog megismétlődni. Aztán 2019 majdnem lemásolta az előző ősz időjárását.

Első szemlétől az aratásig – ingyenesen letölthetők a legfrissebb Nufarmer Magazinok (PDF)

2020. március 20. 11:18

Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.