Terményárak

Vevői fölény az agrártőzsdéken

Agrofórum Online

Jó hangulat uralkodott mind a chicagói, mind a párizsi árutőzsdén tegnap. Az Egyesült Államokban a búza 2,2 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 1,8 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal drágult. Európában is mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.

A szójabab 1,8 százalékos drágulása 7 és fél hónapos csúcsszintet jelentett, az Egyesült Államok középnyugati termőterületein várható szárazság hozta meg a vevők kedvét. A jelenlegi időjárási várakozások szerint a növények fontos fejlődési szakaszában alakulhatnak kedvezőtlenül a körülmények.

„Nagyon sok területen szükségünk lenne heves esőzésekre, korábban nem ilyen előrejelzésekről adtak híreket a meteorológiai szolgálatok” – mondta Brian Hoops, a Midwest Market Solutions bróker elnöke.

A kukorica ára a Kínába történő friss eladások miatt emelkedett, a búza pedig a vártnál erősebb exportértékesítési jelentés hatására lett drágább.

A magánexportőrök az adatok szerint 747 ezer tonna kukoricát adtak el Kínába és 140 ezer tonna kukoricát ismeretlen rendeltetési helyekre, közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma.

Párizsban is határozott vásárlói fölény alakult ki, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult. Egy tonna malmi búzáért 188,5 eurót adtak a piacon, ami 2,5 eurós drágulásnak felel meg szeptemberre. A kereskedők 7222 üzletet kötöttek erre a határidőre, decemberre viszont jóval élénkebb volt az üzletkötési kedv, összesen 45 881 üzletet kötöttek. Ilyen nagy forgalmat ritkán látni, minden egyes üzlet 50 tonnát jelent, azaz a parketten tegnap a decemberi határidőre 2,29 millió tonnányira vonatkozóan kötöttek üzletet. Decemberre egyébként 2,75 euróval a tonnánkénti 186,75 eurós szintre emelkedett a jegyzésár. A repce 384,5 eurós tonnánkénti ára 1 eurós plusznak felel meg. A kukoricáért is 1 euróval adtak többet tonnánként és 168,5 euró/tonnás árszint alakult ki. A takarmánybúza piacán is plusz alakult ki, a 2 eurós drágulás 168,75 euró/tonnás árat eredményezett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az ipari növények termesztése kissé visszaszorult

2020. augusztus 21. 09:10

A cukorrépa területe több évi növekedés után 2018-ban és 2019-ben is számottevően csökkent.

Napokon belül megjelenhetnek a vetésfehérítő bogarak

2020. március 4. 08:35

Az idei esztendő első két hónapjának időjárása csapadék szempontjából kísértetiesen hasonlít 2019-es év januárjára és februárjára. Akkor és most is csapadékban szegényesen telt el az első két hónap, így most az eddig lehullott eső (mert hó nemigen fordult elő), eső miatt már-már szárazság körvonalazódott ki. Március első napjai csapadékkal indultak, így elhárult a közvetlen veszély és reméljük a csapadékban gazdag folytatást.

Jó kétéves csúcson a szójabab árjegyzése

2020. szeptember 4. 05:58

Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre az élelmezésbiztonság növelése miatt vásárol jelentős mennyiségben szójababot.

Ősszel érkeznek a legújabb bőtermő búzák, és szójában is tovább erősít a Karintia Kft.

2018. június 21. 07:25

20 faj, 100 fajta, 300 parcella és 2500 vendég. Így harangozta be Közép-Európa legnagyobb fajtabemutatóját a magyar gazdáknak a Karintia Kft.

Növénytermesztés Képgaléria Videó