Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Ismét hibridbúzák végeztek az élen

Itt vannak a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet friss eredményei.

A SAATEN-UNION HYFI hibridje a korai éréscsoportban, a HYWIN pedig a közép- és középkései éréscsoportban remekelt, terméseredményükkel maguk mögé utasítva csoportjuk minden tagját. A HYFI ráadásul az összes fajta közül ismét megszerezte az abszolút első helyet is. Ezt az eredményt olyan mezőnyben érték el, amelyben a nemesítőházak legjobbjai szerepelnek, köztük a legsikeresebb, legkeresettebb, piacvezető fajták. A HYFI és a HYWIN teljesítményének értékét tovább fokozza, hogy a vizsgálat körülményei a fajtáknak kedveztek, hiszen az abban alkalmazott technológia nem azonos a kifejezetten a hibridbúzákhoz javasolt termesztéstechnológiával! Sőt, hibridjeink az ideális vetésidejükhöz képest később kerültek elvetésre, emiatt is nehezített pályán versenyeztek.

A HYFI 2020-ban a 4 ismétléses GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben, a korai érésű csoportban, 9 vizsgálati helyszínen 9,66 t/ha átlagos szemterméseredményével nemcsak a saját éréscsoportjában lett első, hanem a kísérletekben szereplő 48 fajta közül mindhárom éréscsoport (korai, közép és középkései) abszolút győztese lett. Ez az eredmény még kiemelkedőbb annak fényében, hogy sorozatban már harmadik alkalommal volt képes a teljes mezőnyt maga mögé utasítani, hiszen 2018-ban a 9 helyszínen végzett kísérletsorozatban összesen 46 fajta közül lett abszolút győztes 7,91 t/ha átlagterméssel, 2019-ben pedig 10 helyszín átlagában 45 fajta közül szintén abszolút győztes, 8,12 t/ha terméseredménnyel.

A HYFI kiváló eredményeinek köszönhetően hazai állami fajtaelismerésben is részesült; 2015-ben a nagy termőképességű, valódi malmi búza kategóriában került be a Nemzeti Fajtajegyzékbe. 2017 óta szerepel a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben.

Az egyik legrugalmasabb termesztési tulajdonságokkal jellemezhető, második generációs hibrid, ennek köszönhetően a búzahibrid-vetésterületen napjainkban meghatározóvá vált. A HYFI hazai agroökológiai viszonyokhoz minden esetben jól alkalmazkodik, a vetésidő alapján a legrugalmasabban kezelhető. A legnagyobb termést a szeptember 20. – október 10. közötti normál vetésidőben adja. A vetésidő kitolódása miatt – ahogy ezt a posztregisztrációs fajtakísérletben is meggyőzően bizonyította – termésdepresszióra nem hajlamos, megkésett vetésre a legalkalmasabb hibrid. Megbízhatóan ellenáll a kemény télnek és a kalászosokat leginkább veszélyeztető betegségeknek. A megfelelő összetételű és több részletben adagolt tápanyagot jó tápanyag-reakció mellett bő terméssel, nagyon stabil fehérje- és B1-A2 sütőipari minőséggel hálálja meg. Az egyik legnagyobb szalmájú hibrid, de állóképessége igen jó, szalmája erős és rugalmas, megdőlésre nem hajlamos, képes megtartani a növény hosszú és sok termést ígérő kalászait. A HYFI jó tulajdonságainak köszönhetően betakarításkor kimagasló szemtermés és az átlagosnál jobb szalmatermés várható.

A HYWIN a HYLAND-ot váltotta fel a 2019/2020-as GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletekben, és rögtön az első évben megnyerte a saját éréscsoportját, 9,53 t/ha eredménnyel (összevont éréscsoport: közép- és középkései érésidejű őszi búzák).

A HYWIN szintén a SU második hibridbúza-generációjának tagja, mely a középkorai érésidő utolsó harmadában kalászol és érik. Bőtermő, kiválóan bokrosodó hibrid, melyre fokozottan igaz, hogy a nagy termésmennyiség és a hibridben rejlő minőség a legjobban intenzív viszonyok között, a hibridekre szabott termesztéstechnológia betartásával érvényesül. Vörösrozsdával szemben nem fogékony, ugyanakkor a sárgarozsdára közepes fogékonyságot mutat. Sárgarozsdával terhelt évjáratban a HYWIN jól megvédhető, az ehhez alkalmazkodó technológiával hatalmas termésekre képes.

Ha többet szeretne megtudni a SAATEN-UNION kínálatáról, akkor nézze meg a saját szemével az idei hibridkalászosainkat bemutató videókat!

 

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

A kukoricakereslet bizonytalanságára figyelmeztetett a Corteva

2020. május 11. 04:36

A Corteva, amelynek vetőmageladásainak több mint 50 százalékát a kukorica teszi ki, azt közölte, hogy a cégnél jelentős a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mennyi földet vetnek be kukoricával a következő szezonban.

Pattogatni való kukorica: nem csak finom, de jó üzlet is

2020. január 7. 11:47

A Győr melletti Kránicz tanya a székhelye annak az a Agrogenius Kft-nek, amelyet Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapított tizenöt évvel ezelőtt. A cég mára már nemcsak európai, hanem ázsiai exportra is termel, illetve szerződött partnereikkel termeltet pattogatni való kukoricát. Mindezt olyan sikerrel teszik, hogy szinte már nem is tudják a rendeléseket kielégíteni, további beszállítókra lenne szükségük… Krániczné Mayer Erikával, a cég vezetőjével beszélgettünk.

Systiva® Lombvédelem kalászosokban vetőmagcsávázással

2018. augusztus 9. 14:05

Az idei év kora tavasza feladta a leckét a gazdáknak. Tél végén, márciusban az átlagos csapadéknál jóval több hullott, ami feláztatta a talajokat, sok helyen alakultak ki belvizek. Nem lehetett a földekre rámenni április elejéig, kötöttebb talajokon április végéig, így az időszerű munkák késtek, később pedig hirtelen egyidőben sok mindent kellett volna elvégezni.

Új növényegészségügyi rendszer és új nyilvántartási kötelezettségek

2019. november 26. 08:32

A rendelet szerint bővül a nagy veszteséget okozó, idegenhonos károsítók terjesztésére képes, éppen ezért vizsgálatköteles termékek köre.