Milyen egynyári dísznövényekről szedhetünk magot?

Agrofórum Online

Mikor és hogyan kell azokat begyűjteni?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos 

Kedves Kérdező!

Az egynyári dísznövények közös tulajdonsága, hogy egy vegetációs időszak alatt fejlődnek ki, vagyis magvetésük után növekednek, virágoznak, magot érlelnek, majd végezetül elpusztulnak. Kiskertjeinkben számos egynyári dísznövény található meg, melyekből a következő évre szánt magot saját magunk is kinyerhetjük. Ilyenek pl. a bársonyvirág (büdöske), csodatölcsér, dísznapraforgó, gombvirág, kokárdavirág, körömvirág, kövér porcsin, kúpvirág, margaréta, pillangóvirág, rézvirág, sóvirág és a tátika. A saját kerti virágainkról gyűjtött magok esetében azonban számolnunk kell azzal, hogy az utódok megjelenése kisebb-nagyobb mértékben eltérhet magtermő növényeinktől. Ez a különbség a virágok színében, formájában és méretében is megmutatkozhat.

A magok gyűjtésének időpontja növényfajonként változik. Általában azonban nyár végén, kora ősszel szokott erre sor kerülni, mindenképp még az első fagyok beállta előtt. A növények magvainak beérését jelzi a virágok levelének, szirmainak elsárgulása, terméseiknek száradása és barnulása egyaránt. Ekkor már a magvak zöldes színe is barnára, vagy feketére változik. A büdöske esetében pl. a sziromlevelek is elsárgulnak, de a virágszáron maradnak, melyek tövében magvaik fejlődnek tovább. A növények közül továbbá érdemes azokat kiválasztani, melyek egészségesek, ugyanis a beteg, összetöppedt magvak nem alkalmasak szaporításra.  A magok szedését napos időben végezzük el, ugyanis a párás, nedves időjárás sem alkalmas begyűjtésükre. Az elszáradt virágokat metszőolló segítségével vágjuk le, majd ezt követően óvatosan morzsoljuk szét őket. Esetenként a magkinyerés érdekében a termést utóérlelés céljából szikkasztani szükséges. Ezt szellős, kissé napsütötte helyen, papírlapon vagy kartonlapon kiterítve tegyük meg, majd a kellően megszáradt termésből nyerhetjük ki a magvakat. Majd következhet a tisztítás, a felesleges növényrészek, virágszirmok eltávolítása. A teljesen kiszáradt magokat papírzacskóba helyezzük el, majd a növény nevének és a begyűjtés időpontjának megjelölésével tároljuk.

Metszés tavasztól télig III. rész – mit metsszünk nyáron?

2019. július 26. 05:36

Nyáron sem pihenhet egy növényfajokban gazdag kertet karbantartó metszőolló. Dísz- és haszonnövényeink közül is sokakat kell kezelésbe vennünk az év legmelegebb hónapjaiban. Mire figyeljünk a nyári metszési munkálatoknál? Mely növényeket kell felvennünk a nyári listára?

Miért sárgulnak már most a platánfák?

2020. augusztus 14. 11:12

Utcánkban a platánfa levelei sárgulnak. Sajnos a fa lombját nem lehet elérni, közelről nem tudtam megnézni. Inkább a fiatal leveleknél lép fel az elváltozás. Mi okozza?

Mitől foltosodik a tűztövis?

2019. május 27. 10:21

J. Réka kérdése: Tavaly ültetett tűztövis bokraimon vöröses színű lapos, de kiemelkedő foltok jelentek meg. Mik ezek?