Terményárak

Hatvanezer tonna lengyel búzát vásárolt Egyiptom

Agrofórum Online

Chicagóban 0,8 százalékkal drágult a búza, a kukorica kurzusa 1,8 százalékkal került feljebb, a szójabab még jobban, 2 százalékkal drágult. Az emelkedő trendből csak a repce lógott ki a maga 0,5 százalékos árcsökkenésével. Európában is alapvetően a pluszok domináltak az agrárpiacon. A malmi búza, a repce és a kukorica ára emelkedett, miközben a takarmánybúza ára mérséklődött.

Kétéves csúcsra emelkedett szerdán az amerikai szójabab árjegyzése. Az elemzők ezt a kínai kereslet növekedésének globális hatásaival, illetve az alapkezelők által végzett vételi tranzakciókkal indokolták. Segítette a szójabab árának felfelé vezető útját az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatközlése, amely megerősítette 327 ezer tonna amerikai szójabab Kínába történő értékesítését. Az USDA közlése azt jelenti, hogy az Egyesült Államoktól az elmúlt kilenc munkanap mindegyikén vettek szójababot a kínai vevők.

„A szójabab drágulása olyan hatással is járt, hogy az alapkezelők pénzei beáramlanak a szektorba. Továbbá segíti az ár emelkedését, hogy Kínában csökken a terméshozam és növekszik a kereslet” – közölte Arlan Suderman, a StoneX elemzője egy feljegyzésben.

Közben az egyiptomi állami gabonavásárló ügynökség, a GASC nemzetközi pályázaton 175 000 tonna orosz eredetű búzát és 60 000 tonna lengyel búzát vásárolt.

A kukorica és a búza határidős árfolyama a szójababot követte, az amerikai kőolajárak több mint 4 százalékos ugrása is támogatta a folyamatot. A kukorica és a szójaolaj kurzusa néha követi az energiaárakat, mivel etanol és szójaalapú biodízel üzemanyag előállításához ezekre a növényekre van szükség.

A párizsi árutőzsdén is a vevők kerültek túlsúlyba, de itt is volt kivétel méghozzá a takarmánybúza, amelynek csökkent az árjegyzése. A malmi búza, a repce és a kukorica ára viszont emelkedett. Egy tonna malmi búza decemberi határidőre 188 euróba került tonnánként, ami 1,25 eurós árnövekedés. Szépen alakult a forgalmi mutató is, összesen 29 506 kontraktus jött létre, ami átlag feletti érdeklődés jelentett. Márciusra is 1,25 eurós pluszt jelentett a 189 euró/tonnás jegyzésár, erre a határidőre 8905 üzletkötés jött létre a parketten. A kukorica ára 1 euróval a 168,75 eurós tonnánkénti szintig emelkedett. A repce piacán látványos 5,75 eurós ugrást jelentett a 393,25 eurós tonnánkénti árszint. A takarmánybúza 174 euró/tonnás ára 50 eurócentes mínuszt követően alakult ki Párizsban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Tíz százalékos heti rali a búzapiacon

2020. július 12. 16:04

A párizsi árutőzsdén mind a négy kiemelten fontos agrártermék ára emelkedett, a kukorica több mint öt százalékos ralija kiemelkedő, de a malmi búza és a repce két százalék körüli drágulása is számottevő.

Javuló terméskilátások, csökkenő árak

2020. június 25. 08:32

A repce és a takarmánybúza ára csökkent, míg a malmi búza és a kukorica árjegyzése az előző napi szinten stagnált.

Algafix, a magyar biostimulátor

2018. május 22. 07:13

A biostimulátorok használata egyre jobban terjed világszerte. Egy 2012-ben végzett felmérés adatai szerint az ide sorolt készítmények piaca Európában meghaladta a hatmillió hektárt.

A romló ausztrál terméskilátások miatt kilőtt a búza ára

2020. február 19. 10:47

A 2019/2020-as betakarítási szezonban a nagy szárazság miatt lesz kevesebb a termés Ausztráliában, mint egy évvel korábban. Az Abares mezőgazdasági ügynökség szerint 15,17 millió tonna búzatermés várható, ami a legalacsonyabb 2008 óta.