Gépinfo

Hogyan hasznosítható a zöldhulladék? – A STIHL tudja a választ!

Andreas Stihl Kft.

2021. január elsejétől országszerte betiltják az avar és a gallyak égetését, számos önkormányzat azonban a kérdést már korábban rendeleti úton szabályozta, így az ország jelentős részére most is érvényben van a tilalom. De mihez kezdjünk az őszi kerti munkák során felhalmozódott zöldhulladékkal? A STIHL szakértői erre is tudják a választ.

Az Országgyűlés júniusban döntött úgy, hogy betiltják a kerti hulladék égetését, melytől a levegő minőségének jelentős javulását várják, így kívánják védeni az égés során a levegőbe kerülő káros anyagoktól a lakosság egészségét.

Fenntarthatóság és egészségvédelem

„Az avarégetés szabályozása jelenleg önkormányzati hatáskörbe tartozik, így bár az országos tilalom csak 2021. január elsején lép életbe, számos településen már ma is büntetik a zöldhulladék égetését” – mutatnak rá a STIHL szakértői, hozzátéve: környezetvédő szervezetek és más civil szövetségek már korábban is jelezték, hogy a területen azonnali beavatkozásra van szükség. A rendelet megszegése akár több százezer forintos bírságot is maga után vonhat.

A levegő védelméről szóló kormányrendelet kiterjesztésével újabb nagy lépést tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentésére, hiszen jelentős mértékben mérsékelni tudjuk a levegőbe kerülő káros anyagok mennyiségét. A környezetünk védelmén túl azonban saját egészségünket is óvhatjuk azzal, ha nem égetjük el a zöldhulladékot, hiszen az így felszabaduló anyagok káros hatással vannak a tüdőre, az agy működésére, sőt, akár még a hormonháztartásunkra is.

Így hasznosítható a zöldhulladék

„Az ősszel nemcsak a kerti munkák során keletkezik zöldhulladék, hanem a fák természetes lombhullatásával is olyan nagy mennyiségű avar keletkezik, aminek az összegyűjtése kifejezetten nagy kihívást okoz sokak számra. A lombfúvók azonban pillanatok alatt egy kupacba terelik a lehullott faleveleket, amiket aztán bezsákolhatunk, vagy komposztálásra is felhasználhatunk” – magyarázzák a kertészeti vállalat szakértői.

Thomas Kettner Fashion Photographer 2016

A metszés során keletkező gallyakat nagy teljesítményű aprítóval feldolgozhatjuk, ezekből pedig mulcs keletkezik, ami szintén alkalmas komposztálásra, de akár megfelelő eszközök használatával brikettálásra is felhasználható. A munkafolyamat során keletkező újrahasznosított anyag segítségével télen otthonunkat fűthetjük, jelentős rezsiköltséget megtakarítva.

„Az önkormányzatok zöme segíti a lakosság zöldhulladékának összegyűjtését azzal, hogy lehetőséget biztosít az úgynevezett biológiailag lebomló zsákokba gyűjtött avar és aprított gallyak elszállítására” – húzzák alá a STIHL-esek, megjegyezve, érdemes előzetesen tájékozódnunk az önkormányzatnál, ugyanis több helyen még a zsákolás sem kötelező, elegendő egy előre meghatározott helyre kihelyezni azt. Amennyiben azonban ez nem lehetséges, keressük fel a hozzánk legközelebb eső hulladékégetőt vagy komposztálótelepet, ahol a zöldhulladékot megfelelő, környezetbarát módon hasznosítani tudják.

+1 TIPP

Fűgyűjtőkosaras fűnyíróval a lehullott leveleket is könnyedén összegyűjthetjük. Az ősz folyamán, egészen addig, amíg még nő a fű, és nyírni kell, a fűnyírással a leveleket is felszippanthatjuk. A STIHL fűnyíró gépek fűgyűjtő kosara tökéletesen megfelel erre a célra. A fűnyíráskor azonban fontos, hogy a gyep és az avarréteg is száraz legyen. A nedves, összetapadt leveleket nem ajánlott a fűnyíróval összeszedni.

További információk a gépekkel kapcsolatban: stihl.hu

További profi kertápolási tippek a stihlnemzedekek.hu/kertapolasitippek weboldalon és a STIHL KertÉRTŐK podcast epizódokban.

STIHL KertÉRTŐK a SPOTIFY-on

STIHL KertÉRTŐK a SOUNDCLOUD-on

STIHL KertÉRTŐK az ITUNES-on

STIHL KertÉRTŐK a Youtube-on

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Kényelem és hatékonyság - hódítanak az akkus fűnyírók

2020. június 24. 05:36

A hobbifelhasználók számára első a kényelem és a hatékonyság. A STIHL könnyen irányítható akkumulátoros eszközeiben pedig megtalálják mindezt.

Így vásároljon tűzifát: tippek, tanácsok, hogy ne a pénze égjen!

2019. november 20. 05:47

Amennyiben a tűzifa rönk formájában érkezik, nélkülözhetetlen egy könnyű, egyszerűen használható, megbízható, komfortos és biztonságos fűrészt beszereznünk.

Sünimentés barkácsolással? Ezt a gyereked is imádni fogja!

2020. augusztus 28. 10:19

Augusztustól kezdve egyre gyakrabban lehetünk arra figyelmesek, hogy sündisznó költözött a kertünkbe. Ennek oka a nyár végén zajló második párzási időszak mellett az, hogy lassan elkezdenek felkészülni téli alvásukra, így olyan helyet keresnek, ahol meghúzhatják magukat és táplálékhoz is juthatnak. Az iskolakezdés előtt még épp jut idő arra, hogy a gyerekekkel együtt barkácsoljunk menedéket tüskéshátú barátainknak.

Életmód Képgaléria

Rövidesen indul a fakitermelő versenysorozat

2020. március 11. 08:14

Az Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.