Agrártámogatások

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

NAK

Megjelent az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről szóló 92/2020. (IX. 16.) számú Kincstári Közlemény.

Az elsődleges mezőgazdasági termelést végző vállalkozások – a vállalkozás kapcsolt vállalkozásait is figyelembe véve – vissza nem térítendő támogatásként legfeljebb 100.000 euró mértékű átmeneti támogatást vehetnek igénybe.

Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet értelmében a mezőgazdasági termelők 2020. évben kizárólag a 20/2020. (VI. 19.) AM rendelet 1. § b) pontja szerinti átmeneti támogatás igénybevételére jogosultak a rendelkezésére álló szabad átmeneti támogatási keretük összegéig.

A 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet 6. § (3) bekezdése értelmében az átmeneti támogatás tekintetében anyakecske minden olyan, a kecskefajhoz tartozó nőivarú állat, amely legkésőbb 2020. március 19-én született, és amelyet a mezőgazdasági termelő 2021. március 19-éig birtokon tart.

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Az átmeneti támogatás iránti kérelem 2020. szeptember 21. és október 30. között ügyfélkapus azonosítást követően, az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül nyújtható be a Kincstárhoz.

Az eljárás során minden dokumentumot, így a hiánypótláshoz kapcsolódó dokumentumokat és – a felügyeleti eljárás kivételével – a jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat is az elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül kell benyújtani.

A támogatási kérelem benyújtásra vonatkozóan a Kincstár nem rendszeresít papír alapú nyomtatványokat. A nem elektronikus úton benyújtott támogatási kérelmet a Kincstár visszautasítja, az egyéb nem elektronikusan benyújtott dokumentum a döntés meghozatalánál nem vehető figyelembe!

Az átmeneti támogatási kérelem a Kincstár által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon 2020. szeptember 21. 00:00:00 és 2020. október 30. 23:59:59 között nyújtható be, mely határidő jogvesztő.

Az átmeneti támogatási kérelem módosítására, annak a benyújtását követő naptól két napon belül, de legkésőbb a benyújtási határidő végéig 2020. október 30-án 23:59:59-ig van lehetőség.

A kérelmezőnek az átmeneti támogatási kérelem benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége által kiállított, a kérelmező által a tenyészetében tartott anyakecskék létszámáról és az átmeneti támogatás igénybevételéhez szükséges feltételek meglétéről szóló igazolással.

A Kincstár által rendszeresített igazolás minta innen tölthető le.

A Kincstár 92/2020. (IX. 16.) számú közleménye itt, az intézkedéssel kapcsolatos további információk pedig a Kincstár honlapján a „Támogatások/Nemzeti támogatások/Válságkezelő Program Átmeneti Támogatások/Anyakecsketartás átmeneti támogatása” menüpont alatt érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

30 milliárdos pályázat kertészeknek

2020. szeptember 4. 17:06

Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű  további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen.

Május végéig igényelhetők a 2012. évi fiatalgazda-támogatás kifizetési kérelmei

2018. április 23. 09:26

A kifizetési kérelem benyújtására évente május 1. és 31. között, de legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig van lehetőség.

Még benyújthatóak támogatási és kifizetési kérelmek a szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása intézkedésnél

2018. május 30. 10:49

A támogatási és a kifizetési kérelmeket az egyéni tervnek helyt adó, vagy részben helyt adó határozat mellékletében szereplő „Területazonosítónként” külön-külön kell benyújtani a Kincstár részére.

Ma kezdődik a 2019. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó adategyeztetés

2019. október 14. 08:47

Az előző évhez hasonlóan 2019-ben is kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül küldik ki az adategyeztetésre felszólító végzéseket.

Folyamatosan dolgozzák fel a kifizetési kérelmeket a Kincstárban

2018. szeptember 10. 08:53

A magyar agrárium jövője szempontjából létfontosságú, hogy a Vidékfejlesztési Program forrásait minél hatékonyabban fel tudjuk használni.