Miért foltos a cékla levele?

Agrofórum Online

Mi okozza a cékla levelein megjelenő világos közepű foltok kialakulását?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A leírt tünetek alapján a cerkospórás levélfoltosság (Cercospora beticola) jelenlétére lehet következtetni. A cerkospórás levélfoltosság az összes répafélét, a céklát is károsíthatja. A kórokozó nyár elején, júniusban jelenik meg rendszerint az idősebb leveleken. A pár mm nagyságú kerek foltok világos közepűek és határozott, sötét szegéllyel rendelkeznek. A szövetek elhalásával a foltok közepe fokozatosan szürke színű lesz és beszárad. Erős fertőzés esetében a levelek megsárgulnak és összezsugorodva elpusztulnak. A nagyobb mértékű levélfelület veszteség a termések hozamának visszaesését is okozza. Az elhalt levelek helyett új levelek képződnek a növényeken, amely a gyökerek cukortartalmának csökkenését is eredményezheti. A kórokozó fejlődésének a mérsékelten meleg kedvez akkor, ha ez erősen párás vagy csapadékos időjárással társul. A fertőzéshez optimális a 18–22 °C hőmérséklet és 98% relatív páratartalom. A fertőzés bekövetkezése után általában kb. 10 nap múlva jelennek meg az első foltok. Járványszerű terjedésére 20 °C átlagos hőmérséklet és legalább 70 mm havi csapadék mellett júliusban és augusztusban kell számítanunk.

A védekezés megtervezésében elsősorban a megelőzésre kell alapozni. A kertben található növénymaradványokat semmisítsük meg, ugyanis a kórokozó az előző évi fertőzött leveleken fennmarad. További hasznos lépés a megfelelő vetésváltás betartása, az őszi mélyszántás elvégzése és a talaj megfelelő tápanyagellátása is. Fontos a megfelelően előkészített, vagyis gombás betegségek ellen is csávázott vetőmag használata. A fajták fogékonyságában is lehet eltérés, ezért ott, ahol évről évre megjelenő problémát okoz a betegség érdemesebb a kevésbé fogékonyabb fajták vetését előnyben részesíteni. Amennyiben a kórokozó mégis megjelenik, vegyszeres védekezés elvégzése is szükséges lehet elterjedésének megakadályozására. Nagyon fontos, hogy már az első tünetek észlelésekor megkezdjük a védekezést. Eredményesen használhatók pl. a rézoxikloridok és a mankoceb hatóanyagú készítmények.

 

Mitől sárgulnak a paradicsompalánta sziklevelei?

2020. március 30. 08:53

A lakáson belül dobozban nevelt paradicsom palántáim sziklevelei sárgulnak, és ez a sárgulás a további levelek végén is megjelent. Mi lehet az oka, és mit kellene tennem?

Milyen kórokozók károsíthatják a szeder levelét?

2019. június 20. 13:01

R. Balázs kérdése: Milyen kórokozók okozhatnak gondot a szeder levelén?

Hogyan védhetjük meg a fák kérgét?

2019. július 22. 08:46

Utcai díszfáim törzsénél és némely gyümölcsfámnál is a törzs tövénél a fakéreg megsérült, sebeket vettem észre. Mi okozhatta, megelőzhető?