Terményárak

Emelkedés után korrekció a koronavírus miatt

Agrofórum Online

Chicagóban a búza árjegyzése 3,8 százalékkal, a kukoricáé 2,3 százalékkal, a szójababé 2 százalékkal csökkent, de a repce kurzusa is 0,9 százalékkal lejjebb került. Párizsban is az eladók domináltak, a fontosabb agrártermékek mindegyikének, a malmi búzának, a repcének, a kukoricának és a takarmánybúzának is csökkent a jegyzésára.

Az amerikai és az európai piacon is pesszimizmus alakult ki, mivel a koronavírus-megbetegedések globálisan növekvő esetszáma kapcsán várható növekvő lezárások aggodalmakat okoztak a befektetők körében. A búza piacán látott 3,8 százalékos csökkenés 2019 augusztusa óta a legnagyobb napi mínuszt jelentette. A befektetők olyan biztonságos eszközöket kerestek hétfőn, mint az amerikai dollár.

„Ez a megközelítés alapvetően az egész piaci kockázatvállalást jellemezte” – mondta Arlan Suderman, a StoneX bróker árupiaci vezető közgazdásza.

A szójabab 2 százalékos mínusza a legnagyobb napi visszaesés április 1. óta. Pedig az amerikai agrártárca közölte, hogy a magán exportőrök 132 000 tonna szójababot adtak el kínai vásárlóknak. A kínai erős kereslet a szójabab árát a múlt héten több mint két éves csúcsra repítette, de ez a rali a piacot kiszolgáltatottá tette és visszaesés következett.

A múlt heti emelkedéseket követően Európában is profitot realizálhattak a befektetők, hiszen a fontosabb termékek kivétel nélkül olcsóbbak lettek. Így a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett. Ráadásul nem csak a legközelebbi határidőre, hanem a következő három fontosabb határidőre is kivétel nélkül mínuszt mutattak a számok a nap végén. Egy tonna malmi búzáért 193,25 eurót adtak, ami 1,254 eurós csökkenés decemberre. Itt 40 522 kontraktus jött létre, ami átlag feletti forgalomnak számít. Márciusra 1,5 euróval csökkent a kurzus, így a nap végére 193 euró/tonnás árszint alakult ki 11 270 üzletkötés mellett. A repce 4 eurós tonnánkénti mínusza 391 eurós tonnánkénti árat eredményezett. A kukorica 170 euró/tonnás ára 1,5 eurós csökkenést jelentett. A takarmánybúzáért tonnánként 45 eurócenttel adtak kevesebbet, ez 178,8 euró/tonnás kurzust jelentett a parktett zárásakor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Sok a bizonytalanság a Peking és Washington közti konfliktus miatt

2020. június 2. 08:02

Párizsban vegyesen alakult a kereskedés a gabonapiacokon. A repce és a kukorica drágult a következő határidőre, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

A repcét károsító rovarok elleni védekezésről

2020. március 14. 08:47

Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét nagyban befolyásolja a kártevők elleni védekezések hatékonysága. A repce szár- és becőormányos elleni védekezést viszont nehezíti a klórpirifosz hatóanyag kivonása, a fénybogár ellen pedig a piretroid rezisztens populációk megjelenése okoz problémát. Mi alapján dönt akkor a felhasznált hatóanyagokról és milyen jövőt jósol a repcetermesztőknek? - erről kérdeztük a gyakorló növényvédelmi szakembert, Dömötör Istvánt, az Agrárközpont ügyvezetőjét, növényorvosát.

Az ipari növények termesztése kissé visszaszorult

2020. augusztus 21. 09:10

A cukorrépa területe több évi növekedés után 2018-ban és 2019-ben is számottevően csökkent.