Terményárak

Négy hete drágul az orosz búza

Agrofórum Online

Az élénk kereslet miatt lendületesen drágul az oroszországi búza ára. Erőteljesen emelkednek az exportigények, ez indokolja, hogy az orosz búza exportárai a múlt héten már az egymás követő negyedik héten is emelkedtek.

Törökország, Egyiptom és más nagy importőrök erős kereslete és a chicagói búza drágulása játszott ebben fontos szerepezt az elemzők szerint. Az orosz búza a fekete-tengeri kikötőkből 12,5 százalékos fehérjetartalommal és októberi szállítással a múlt hét végén tonnánként 235 dollárba került már, ami 11 dollárral magasabb az előző héthez képest – közölte az oroszországi IKAR mezőgazdasági tanácsadó cég feljegyzésében.

A Sovecon, egy másik moszkvai tanácsadó cég a múlt hét végén 6 dollárral történő emelkedést követően, tonnánként 228 dolláros tonnánkénti áron rögzítette a búza kurzusát. Az árpa pedig 3 dollárral, 192 dollárra drágult tonnánként a Sovecon adatai szerint. A belföldi búza ára is hirtelen emelkedett az exportőrök és a orosz vásárlók erős keresletének hatására – közölte a tanácsadó társaság. A Sovecon megállapításai szerint a gyors áremelkedés növeli az állami beavatkozás valamilyen formájának kockázatát. Ez akkor fordulhat elő, ha aggályok merülnek fel a belföldi ellátás biztosításával kapcsolatban – hvíta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség beszámolójában.

Mindeközben néhány orosz gazdálkodó nem siet a búza eladásával, és inkább a napraforgót kínálja fel eladásra, ami az alacsony betakarítási hozamok miatt rekord magas áron forog a piacon. Az őszi búza vetéséhez az időjárás továbbra is száraznak számít Oroszországban, de a talaj nedvességtartalékai még mindig pótolhatók a szakértők szerint. Amennyiben szeptember vagy október folyamán érkeznek megfelelő esőzések nem lesz gond a földek nedvességtartalmával a Sovecon szerint. Azt is közölték, hogy nőttek a szállítási költségek Oroszországban, mivel a gabonaexport-terminálok és a gabonasilók szigorúbb szabályozásokat vezettek be.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Terménypiac: a természet még nem, de a jegyzések a múlt héten zöldbe borultak

2018. március 6. 08:06

Folytatódott a potenciális eladók számára kedvező tendencia, így a tőzsdei jegyzések és a fizikai piaci árak is tovább emelkedtek február utolsó napjaiban.

Reményt csalódás követett – nem tudtak megkapaszkodni a jegyzések

2020. február 12. 06:47

A kukorica ára egy helyben topog, gyakorlatilag nem volt érdemi elmozdulás – az USA-ban teljesen oldalazó a mozgás, Európában a párizsi tőzsdén inkább kissé csökkenő tendencia alakult ki, gyenge forgalom mellett.

Terménypiac: csökkenő árak és esőre várás

2018. október 24. 15:36

Továbbra sincs keresleti helyzet Európában a terménypiacokon – minden terméknél csökkenő árak jellemzőek, a repce jegyzése is éppen, hogy csak tartotta a hét elejei szinteket.

Terménypiac: kismértékű árcsökkenés, talán csak a várakozás miatt?

2018. szeptember 10. 12:34

Az már jórészt biztosra vehető, hogy az EU28-akon belül a kukorica termés mennyisége legalább változatlan lesz 2018-ban, mint volt 2017-ben, még ha a belső forgalom lényegesen nagyobb szintjét is eredményezi, hogy a keleti régió többletéből kell biztosítani a nyugati régiók ellátását.