COVID-Agrár

Az alkoholgyártók nyeresége drámaian csökkenhet

Agrofórum Online

Az AB InBev sörgyártó és a Pernod Ricard likőrgyártó is jelentős profitcsökkenéssel számol a koronavírus miatt.

A koronavírus terjedésének mérséklése érdekében bevezetett intézkedések, a bárok, éttermek bezárása, az utazások számának visszaesése az alkoholos italok fogyasztására is rányomja a bélyegét. Az AB InBev sörgyártó visszavonta az idei évre februárban kiadott eredményprognózisát, és az ausztrál egységének folyamatban lévő értékesítését is később tudja csak lezárni.

Az Absolut vodka, a Chivas Regal, a Ballantine’s, a Beefeater, a Jameson márkákkal rendelkező francia Pernod Ricard a tavalyihoz képest 20 százalékkal alacsonyabb profittal kalkulál az idei évben. Véleményük szerint egészen június végéig zárva tartanak majd a szórakozóhelyek és éttermek, és a kínai fogyasztás lassú felfutásával számol csak áprilistól – ismertette az Equilor Befektetési Zrt.

Az Anheuser Busch Inbev portfóliójában több mint négyszáz sörmárka van, köztük olyan globális brandek, mint a Budweiser, a Corona, a Stella Artois, a Beck’s, a Leffe és a Hoegaarden.

Az amerikai Anheuser Busch Inbev kurzusa hétfőn 4 százalékkal 43,49 dollárra lőtt ki, a francia Pernod Ricard árfolyama kedden 2,3 százalékkal 126 euróra emelkedett a párizsi értéktőzsdén.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Kevesebb mint két hét alatt hullik le az éves csapadékmennyiség fele

2018. november 30. 07:33

A szakemberek szerint az áradások és az azokkal járó károk növekedni fognak. Mindennek komoly kihatásai lesznek a vízgazdálkodásra, a várostervezésre és a sürgősségi segélyszolgálatokra, valamint a mezőgazdaságra is, amely jóval produktívabb akkor, amikor az eső nagyjából egyenlően oszlik el a termesztési időszakban.

A nagy zuhanások hete a gabonapiacon

2020. április 6. 16:07

A kukorica a búzához hasonlóan 3,6 százalékkal zuhant és 130,06 dollár/tonnás értékre csökkent az ára.

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

2020. március 19. 08:34

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent.

Feketefoglalkoztatás: csökkenés tapasztalható a mezőgazdaságban

2019. január 20. 12:34

A mezőgazdasági vállalkozások az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 6%-át (466 fő) alkalmazták, amely a 2017-es hasonló időszak 9%-ához (859 fő) képest csökkenést mutat.