Agrártámogatások

Az idei évben is sor kerül az egységes kérelmek előzetes ellenőrzésére

NAK

A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is sor kerül az egységes kérelmek előzetes ellenőrzésére, mely a beadott kérelmek pontosítását illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni.

A Magyar Államkincstár a már beadott egységes kérelmeket adminisztratív úton ellenőrzi, és az esetlegesen tapasztalt hibákról, hiányosságokról elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül tájékoztatja az ügyfeleket, meghatalmazottjaikat/kamarai meghatalmazottjaikat. Az elektronikus úton, ügyfélkapura megküldött végzés nem számít szabálytalanságról való értesítésnek, tehát a megjelölt határnapig, de legkésőbb június 19-ig (június 19-ét is beleértve) lehet szankciómentesen kijavítani a Kincstár által megjelölt hibákat, hiányosságokat. A fent említett ellenőrzések kiterjednek a gazdálkodók eseti túligényléseinek feltárására, azok feloldására. Ezen túlmenően egyre fontosabbá válik az, hogy a gazdálkodók megfelelő helyre rajzolják területeiket, tehát ne legyenek rajzaik átfedésben 15%-nál vagy 0,25 hektárnál nagyobb mértékben.

A NAK felhívja a figyelmet arra, hogy tájékoztatást kapnak azon gazdálkodók is, akiknek valamely táblája az igénylés szempontjából nem támogatható területre fed rá tolerancia feletti mértékben.Értesítést kapnak az ügyfelek arra vonatkozóan is, ha az igényelt támogatások tekintetében előírt kötelező mellékletek csatolása nem történt meg, azonban a melléklet tartalmi ellenőrzésére nem kerül sor.

Fontos, hogy a gondosan tanulmányozzák a jelzett hibákat, problémákat és ennek megfelelően javítsák a hibákat és pótolják a hiányosságokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Gazdainfó: egységes kérelem és a tavaszi fagykárok bejelentése

2020. április 8. 10:01

Hétfőn nyitott az Egységes kérelem beadási felülete. 2020-ban összesen 43 jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, bejelentést tenni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. A szankciómentes beadás határideje: 2020. május 15-e. 

Egységes kérelem: csak 7 ezer adategyeztetés volt idén

2018. október 17. 08:16

Magyar Államkincstár (MÁK) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) együttműködésének köszönhetően két év alatt 75 százalékkal csökkent az adategyeztetésben érintett egységes kérelmek száma.

Holnapig lehet szankciómentesen egységes kérelmet benyújtani

2019. május 14. 09:17

Fontos változás, hogy a május 15-ig beadott kérelmek szankció nélküli módosítása idén május 31. helyett június 2-ig lehetséges.

Rendben lezajlott az idei egységes kérelmek benyújtási időszaka

2018. május 23. 13:09

A benyújtott kérelmek alapján úgy tűnik, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy ötmillió hektár földterület után igényeltek támogatást a gazdálkodók.