Agrártámogatások
Agrártámogatások

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

Agrofórum Online

A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) bukaresti központja a napokban tette közzé a tavaly átutalt mezőgazdasági támogatások értékét és eloszlását a különböző mezőgazdasági ágazatok között. A 2019-es esztendőben 759 466 romániai termelőnek fizettek mezőgazdasági támogatást 690,98 millió euró összértékben. A pályázó gazdák 90 százalékának támogatási kérését fogadták el – írja a Krónika Online. Összesen 850 ezer termelő kérése érkezett be a megyei hivatalokba, és ezek közül mintegy 90 ezer gazda pályázatát utasították el különböző okokra hivatkozva.

A kifizetett összegek 90 százalékát a területalapú támogatások teszik ki: tavaly a hektáronkénti alaptámogatás 102,6 euró volt, ami a gazdák vállalásaitól függően kiegészülhetett más támogatásokkal is. Míg a területalapú támogatások 80-90 százalékát a megyei APIA-igazgatóságok rendszerint az igénylés benyújtásának évében átutalják a gazdák bankszámláira, addig a különböző, termesztett növények és tenyésztett állatfajok után járó kiemelt támogatást csak a következő esztendőben kapja kézhez a gazda.

A mezőgazdasági termelés szerkezete és a termesztett szántóföldi növényi választéka egyre inkább az agrártámogatások mértékétől függ. Miközben Brüsszelben nagy viták övezik a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni agrártámogatási sarokszámait – erősödik az az uniós lobbi, amely az eddigi agrártámogatások összegének egy részét átcsoportosítaná környezetvédelmi célokra –, a hazai termelők szerint azonban a támogatások csökkentése leépítheti az amúgy is takaréklángon égő román agrárágazatot.

Több olyan termelővel is elbeszélgettünk, akik azt kifogásolják, hogy a romániai területalapú támogatás eleve sokkal kisebb, mint nyugat-európai vetélytársaiké, és ha az uniós agrárbüdzsé lefaragásával ezt tovább karcsúsítják, akkor még több termőföld marad megdolgozatlan országszerte.

Kiszolgáltatott állattartók

Szepesi Lóránd mintegy négyszáz hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik a szilágysági Menyő határában. Disznóhizlaldájából évente hét-nyolcezer hízott sertést értékesít szatmárnémeti és nagybányai vágóhidaknak. A több lábon állás érdekében tavaly Luxemburgból vásárolt 72 limousine tényészüszőt, hogy megalapozza új húsmarhafarmját. A Tövishát legjelentősebb agrárvállalkozójaként mégis arra panaszkodik, hogy kiszámíthatatlan a romániai agrártámogatási rendszer.

„Sok farmon megfordultam az utóbbi tíz évben Nyugat-Európában. A fő különbség a román és a nyugati országok agrárpolitikája között, hogy nálunk folyamatos bizonytalansággal találják szembe magukat a gazdák. Nemcsak a kiszámíthatatlan felvásárlási árak okoznak sok fejfájást, hanem az agrártámogatások körüli káosz. A francia, a német vagy az osztrák gazda már év végén tisztában van azzal, hogy a következő esztendőben milyen agrártámogatásokra számíthat, azaz mire alapozhat. A mi gazdaságunk a 2019-es területalapú támogatásoknak csak a 70 százalékát kapta meg, az eladott sertések és a törzskönyvezett marhák után járó tavalyi támogatás még csak ígéret, egy lejt nem utaltak át belőle. Legalább ekkora baj, hogy nem tudjuk, idén mire számíthatunk. Mindig év közben derül ki, hogy a szántóterületekért, a legelőkért és az állatokért mennyit fizet majd az APIA”

– összegzi a hazai termelők egyik visszatérő panaszát a Szilágy megyei agrárvállalkozó.

További részletek itt olvashatók!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Elfogadhatatlan az uniós költségvetés agráriumot érintő csökkentése

2018. június 19. 07:26

A források csökkentése nincs összhangban azzal az adminisztrációs tehernövekedéssel, amelyet a magyar gazdák számára okoz.

76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására

2018. március 28. 11:27

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. 

Nemzetközi szója sajtókonferencia

2018. június 14. 15:58

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.

Csökkentenék az agráriumra jutó forrásokat

2018. május 19. 10:42

A NAK felszólítja az uniós döntéshozókat, hogy kezeljék jelentőségéhez mérten a félmilliárd uniós állampolgárt élelmiszerrel ellátó ágazatot.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/digitalnomads/public_html/staging/releases/20240303203741/public/cms/wp-includes/functions.php on line 5373