Agrártámogatások

Eddig több mint 4700 kertészeti beruházási kérelmet támogatott a Miniszterelnökség

Miniszterelnökség

Szegeden rendezték meg a Zsendülés IV. Kertészeti Konferenciát, ahol Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető kertészeti támogatásokat és a már megítélt fejlesztési forrásokat.

Az államtitkár előadása keretében kiemelte: eddig több mint 4700 kertészeti beruházási kérelmet támogatott a Miniszterelnökség, melynek eredményeképpen mintegy 98 milliárd forint támogatás felhasználásával valósulhatnak meg kertészeti fejlesztések az országban. Csongrád megye ebből az összegből közel 10 milliárd forintban részesül, amelyet többek között kertészeti gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, gomba- és hűtőházak, illetve üveg- és fóliaházak létrehozására, valamint a borászati ágazat fejlesztéseire fordíthatnak a térség gazdálkodói.

A Miniszterelnökség folyamatosan nyomon követi a pályázati felhívásokra beérkezett kérelmek és támogatási igények alakulását, hiszen lehetőség van a maradványösszegek átcsoportosítására – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Ennek eredményeképpen a tárca január 12-én két új pályázatot jelentetett meg. Az egyik, mintegy 35 milliárd forint keretösszegű felhívás – többek között a kertészeti üzemek – energiahatékonyság fejlesztését szolgálja. A másik kiírás a borszőlő ültetvények telepítését támogatja összesen 4 milliárd forint keretösszeggel. A pályázati felhívásokra február közepe óta nyújthatóak be a támogatási kérelmek.

Kis Miklós hangsúlyozta, hogy a Miniszterelnökség vizsgálja a pénzügyi lehetőségét egy újabb élelmiszeripari pályázat megnyitásának is, melynek segítségével további mintegy 30-40 milliárd forint segítené az élelmiszeripari kis- és középvállalkozásokat. A tárca ez idáig 106 milliárd forint támogatást már odaítélt az ágazat szereplői számára, ami 621 nyertes kérelmet jelent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

FruitVeB: gyorsítani kell a támogatások kifizetését

2020. április 7. 07:36

A kifizetési kérelmek sok projekt esetében már 6 hónapja benyújtásra kerültek, de nagyon lassú a kifizetési kérelmek ügyintézése.

30 milliárdos pályázat kertészeknek

2020. szeptember 4. 17:06

Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű  további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen.

Újabb 80 milliárd forintra lehet pályázni

2020. május 28. 13:38

Az elnyerhető támogatás maximális összege az eddigi 500 millió forint helyett 2 milliárd forint lesz, a pályázatokat a Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák.