Agrártámogatások

Egyszerűbb támogatási feltételekre lenne szükség

MTI

Magyarország csak egy olyan új közös agrárpolitikát (KAP) tud majd támogatni, amely egyszerűvé teszi a támogatások igénylését és kifizetését mind a gazdák, mind pedig a tagállami szervezetek számára - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn, Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén.

Az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint az ülésen az uniós agrárminiszterek vitát folytattak a KAP 2020 utáni kereteiről. Egyetértettek abban, hogy olyan új, gazdabarát KAP-ra van szükség, amelyben a gazdák a lehető legegyszerűbben tudnak hozzáférni a nekik járó támogatásokhoz.

Nagy István a KAP források csökkentését előirányzó új költségvetési javaslatra utalva elmondta, hogy nem kérhető több erőfeszítés a gazdáktól, ráadásul egy, az előzőnél bonyolultabb rendszerben úgy, hogy közben csökken a támogatások szintje.

Az AM közölte: az új KAP-ra vonatkozó tárgyalások jövőre folytatódnak a következő román és finn elnökségek irányításával.

A szakminiszterek a növényvédelem aktuális kérdéseinek apropóján megerősítették, hogy az elmúlt évek intézkedéseinek eredményeképp megnövekedett hatóanyagkivonás pozitív hatásai már érezhetők, hiszen a korábbiaknál biztonságosabb készítmények maradtak a piacon. A következő időszak legfontosabb kihívása az alacsony kockázatú hatóanyagok fejlesztése lesz.

Nagy István szerint az európai termelők versenyképességének megőrzése érdekében közösségi szinten szükséges támogatni a biztonságos növényvédőszerek fejlesztését. Fontos, hogy a gazdálkodók számára elegendő biztonságosan felhasználható alternatíva álljon rendelkezésre a károsítók elleni védekezésben – tette hozzá.

Nagy István a lengyel miniszterrel megállapodott abban, hogy a két ország az egyre erősebb visegrádi együttműködés keretében mindent megtesz majd azért, hogy a 2020 utáni időszakban is megfelelő források álljanak rendelkezésre a KAP számára. Míg a holland tárcavezetővel elsősorban az agrárkutatás-fejlesztés területén történő együttműködésről, valamint a modern állattenyésztési gyakorlatok megosztásáról egyeztetett – közölte az AM.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Konzultációsorozat indul az agráriumot érintő legfontosabb kérdésekről

2019. április 3. 08:34

A támogatáscsökkentés az élelmiszerárak emelkedésén keresztül minden magyar állampolgárt érintene.

Zajlik a harc az agrárpénzek megtartásáért

2019. március 26. 09:43

A Kormány az uniós költségvetési tárgyalások kezdetétől világossá tette, hogy kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért. Elfogadhatatlan, hogy a gazdák helyett más célokra fordítsák az uniós forrásokat.

EU-s számmisztika: reálértéken akár 15 százalék is lehet az agrártámogatások kurtítása

2018. május 16. 10:21

Az uniós tagállamok kétharmada nem ért egyet azzal a javaslattal, ami 2020 után szerintük aránytalany mértékben megnyirbálná a közös agrárpolitika költségvetését.

Nemzetközi szója sajtókonferencia

2018. június 14. 15:58

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.