Agrártámogatások

Élelmiszeripari vállalkozások is pályázhatnak az Irinyi-terv új kiírására

MTI

Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása hétfőn, a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

A programban a feldolgozóipar vállalatainak technológiai megújulását támogatják. A legnagyobb elnyerhető összeg 400 millió forint, a legkisebb projekt 100 millió forintos lehet, amihez minimum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatás kapható – ismertette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A támogatást azok a vállalatok kaphatják, amelyek élen járnak Magyarországon a technológiai megújulásban, és példát mutatnak a gazdaságosabb, költséghatékonyabb, környezeti értelemben fenntarthatóbb gazdálkodásban – hangsúlyozta az államtitkár.

György László elmondta, hogy az elbírálás szigorú szabályok szerint történik. Megvizsgálják, hogy a projekt milyen új technológiát, eljárást alkalmaz, és valós piaci igényre irányulnak-e a fejlesztések. Fontos szempont, hogy a technológiai megújulás eredményeképpen mennyivel nő az árbevétel az érintett vállalkozásoknál, mekkora bérnövekedés valószínűsíthető, mennyivel csökkenthetők a fajlagos költségek, az energiaköltségek, illetve az energiafelhasználás – jelezte.

Az elbírálás szempontjai közül kiemelte az exportból származó árbevételek lehetséges növekedését, valamint azt is, hogy a vállalat együttműködik-e szakképző intézményekkel, egyetemekkel.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ITM folyamatosan vizsgálja, hogy a világgazdaságban történő változásokra milyen jó válaszok adhatók kormányzati gazdaságstratégiai szinten. Különösen fontosnak nevezte, hogy a kutatásokat közelebb viszik az egyetemekhez, az egyetemeket pedig a gazdaság szereplőihez, ugyanakkor a vállalatokkal szemben is elvárás, hogy közelebb vigyék tudásukat az egyetemekhez és a szakképző intézményekhez.

György László az Irinyi-terv korábbi projektjeiről szólva elmondta: Magyarországon az ipari termelés 3,6 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évihez képest, a lezárt projektekkel rendelkező vállalkozások termelése ugyanakkor négyszer ekkora ütemben emelkedett. Az ipari export 1,4 százalékkal bővült 2018-ban a 2017-eshez viszonyítva, az érintett vállalkozások esetében ennek öt-hatszorosával.

Az államtitkár hangsúlyozta: az adatok mutatják, hogy olyan vállalkozások kaptak támogatást, amelyek képesek voltak technológiailag megújulni, versenyképességi erejüket a hazai és a nemzetközi piacokon is kamatoztatni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Lényeges a kifizetési igénylés alapos és valósághű elkészítése

2018. december 24. 04:47

A kifizetési igénylésben támogatás csak olyan kiadásokra igényelhető, amelyek ténylegesen megvalósultak, és a hozzájuk kapcsolódó költségek igazoltan felmerültek, azaz valós költségek.

Nyertem, de hogyan tovább? (II. rész)

2019. január 11. 08:32

Azt hittétek, hogy már nem is lesz második rész, ugye? Hát őszintén szólva én is majdnem, ugyanis az elmúlt lassan egy évben csak fogtam a fejem. Miért?

OTP Agrár: új konstrukcióval segítik a gazdákat

2019. augusztus 30. 11:21

Az agrárium tartós fejlődésének, jövedelmezősége növekedésének alapfeltétele a termelékenység javulása, ennek kialakításában pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az elmúlt években felpörgött agrárhitelezés.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.