Agrártámogatások

Emelkedhet az állatjóléti támogatásra jutó forrás

Világgazdaság

Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az Európai Bizottsággal az Agrárminisztérium. Ennek keretében a baromfiágazat számára a tavalyinál több forrást különített el 2019-re a tárca -írja a Világgazdaság.

Az eddigihez hasonló szakmai tartalommal, de megemelt támogatási kerettel kívánja meghirdetni az Agrárminisztérium (AM) a 2018 végén kifutott támogatási program helyébe tervezett, 2025-ig tartó állatjóléti támogatást – közölte a tárca. Az ügyben már áprilisban megkezdték a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal. A tavaly év végén véget ért program 2007 óta nemzeti forrásból működött.

A 2019–2025 közötti időszakra szóló új támogatási program jóváhagyási eljárásában az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetések még folyamatban vannak, így az új program nem január 1-jén indul, hanem a hivatalos jóváhagyást követően. A tárca hangsúlyozta, hogy kellő időt hagynak a támogatási kérelmek beadására. Az idei költségvetésben a baromfi-állatjóléti támogatások folyósítására több mint 12 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre, amely meghaladja a korábbi évek keretét – közölte az AM.

A baromfitartás a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet vágási statisztikai adatai szerint Magyarországon a tavalyi év első tíz hónapjában – élősúlyban mérve – 571 ezer tonna baromfit vágtak le, ami 12,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában vágóhidakra került mennyiség.

A vágócsirke termelői ára kilogrammonként 257 forint volt tavaly novemberben, ami 4,2 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Egy kilóra vetítve a friss egész csirke feldolgozói értékesítési ára 7 százalékkal, 490 forintra, a csirkecombé 6,1 százalékkal, 457 forintra, a csirkemellé 12,5 százalékkal, 1142 forintra emelkedett egy év alatt.

A Baromfi Termék Tanács (BTT) államilag támogatott marketingakciót tart szükségesnek a hazai baromfifogyasztás ösztönzésére – tette közzé elnöksége véleményét a szervezet. Az elnökség határozata szerint az ügyben az Agrárminisztériumhoz és az Agrármarketing Centrumhoz fordulnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Elkészült a baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégia

2019. november 15. 14:03

Ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen.

A Copa-Cogeca kiáll az európai ketreces állattartás mellett

2019. február 4. 08:18

Az európai gazdálkodók az elmúlt húsz évben folyamatos beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy az állatjóléti feltételeket jelentősen javítsák.

Visszanyerte hazánk a madárinfluenzától mentes besorolását

2020. szeptember 11. 08:18

Hazánk teljes területének madárinfluenza-mentes státuszát – az OIE előírásainak megfelelően – 2020. szeptember 8-tól nyertük vissza.

Magasabb állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

2019. március 12. 13:03

A támogatások kifizetését követően Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.