Agrártámogatások

Három ütemben igényelhető a mezőgazdasági többlettámogatás

MTI

Június végétől három ütemben lehet igényelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított, összesen 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatást - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Feldman Zsolt azt mondta, hogy az igénylést elektronikusan kell benyújtani, a forrásokat pedig augusztus végétől kapják meg az érintettek. A támogatást a vállalkozók oda fordíthatják, ahol a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a támogatás célja a magyar munkahelyek védelme, az élelmiszerellátási biztonság megőrzése, és ezáltal az import kiszorítása, Magyarország külkereskedelmi eredményeinek javítása. A támogatás 35 ezer vállalkozásnak segít, és 140 ezer munkahely megtartásához járul hozzá – emelte ki.

Az államtitkár kitért arra is: a magyar export értéke tavaly meghaladta a 9 milliárd eurót, a járvány miatt március végén hozott nemzetközi korlátozó intézkedések egy időre megakasztották a külkereskedelmet, de a kormányzati és a nemzetközi erőfeszítések együttes hatására sikerült stabilizálni az exportot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Változott az erdőkárok helyreállítását segítő pályázati felhívás

2018. március 2. 10:04

Módosult az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállításának támogatására vonatkozó pályázati felhívás.

73 ezer forint jár hektáronként a karácsonyfa területek után

2020. július 14. 13:21

Mint ahogy május elején az Agrárminisztérium közzétette, ettől az évtől változik a karácsonyfa ültetvényeket érintő agrártámogatási rendszer. Az eddigi európai uniós forrásból folyósított támogatás helyébe a nemzeti költségvetési forrásokból biztosított támogatási forma lép, melynek feltételeit a 2020. július 10-én megjelent 37/2020. (VII. 10.) AM rendelet tartalmazza.

Tématerületi Kiválósági Program: közel 453 millió forint támogatást kap a Szent István Egyetem

2019. augusztus 2. 05:36

A támogatott projektek egyik legfőbb célja, hogy az Egyetem még erőteljesebben keresse a megoldásokat korunk társadalmi-környezeti kihívásaira.

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.