Agrártámogatások

Hétmilliárd forint értékű energiahatékonysági pályázatról döntöttek

AM Sajtóiroda

A Vidékfejlesztési Program energiahatékonyságot támogató pályázatának keretében első körben 128 kérelem támogatásáról és mintegy 7 milliárd forint megítéléséről határozott az Agrárminisztérium.

A döntésnek köszönhetően mezőgazdasági üzemek, illetve élelmiszeripari kisvállalkozások juthatnak fejlesztési forráshoz. A pályázat jelenleg is nyitott, így továbbra is lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.

Az energiahatékonyság javítása fontos célja a Vidékfejlesztési Programnak, ezért a rendelkezésre álló összegek terhére 2018-ban önálló pályázatot jelentetett meg a tárca, melyen belül 30 milliárd forintra mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhattak és pályázhatnak jelenleg is.

Az Irányító Hatóság mostani döntésének köszönhetően az elnyert támogatást a pályázók az innovatív és környezetbarát, energiahatékonyság javítását – elsősorban megújuló energia felhasználásával – szolgáló fejlesztések megvalósítására használhatják. Egyéni projekt esetén a maximálisan elnyerhető támogatás 500 millió forint, közös projekt esetén pedig legfeljebb 1 milliárd forint.

A beruházások sikeres megvalósulása érdekében a pályázat feltételeiről az érintettek a Széchenyi2020 oldalon részletesen tájékozódhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Pályázati lehetőség tejhasznosítású juh- és kecsketartók számára

2018. november 5. 07:36

A támogatási kérelem benyújtására elektronikus úton, ügyfélkapun 2018. december 1. és december 21. között van lehetőség a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.

Idén is folytatódik a Tanyafejlesztési Program

2018. július 25. 08:25

A felhívást ­várhatóan szeptember-októberben teszi közzé a minisztérium, a beérkező pályázatok elbírálása pedig a jövő év elején várható.

Mondja el a véleményét az ökológiai gazdálkodási pályázatról!

2018. október 8. 11:23

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2018. október 13-ig lehet megtenni a Széchenyi2020 honlap véleményezésre kialakított partnerségi fórumában.

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

2018. március 29. 14:29

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.