Agrártámogatások

Magasabb állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az állattenyésztési ágazatra, ezen belül a baromfi és a sertéságazat termelőire. A baromfi- és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest.

A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét az agrártárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amelyeket maradéktalanul kifizettek. Így a 2018. évi igénylések után kifizethető összege immár harmadik alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal növekszik. Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt évek madárinfluenza káraival leginkább sújtott víziszárnyas ágazat részesül. A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljes mértékben teljesüljön. A fenti intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg – az eredetileg tervezett – 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, amely mintegy 2.000 termelőt érint.

A szintén záruló, sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. IV. negyedéves támogatási összegeknél a Kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia. Ennek elkerülése érdekében az Agrárminisztérium a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, amely közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé. Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti. Ennek eredményeképpen mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő részére biztosítható támogatás.

A támogatások kifizetését követően Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Újabb romániai településeken jelent meg az afrikai sertéspestis

2018. november 20. 08:03

A Bihar megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság közölte: a kór az ősz beköszöntével jelent meg ismét a térségben, és feltételezhetően a vaddisznók terjesztették el, amelyek a learatott kukoricatáblákban keresnek maguknak élelmet.

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

2018. február 26. 11:21

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.

Az afrikai sertéspestis elleni védekezést foglalja össze az új főállatorvosi határozat

2018. március 10. 07:47

Az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor esetleges magyarországi megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt jelentene.

Egyre több sertéshúst eszünk

2018. február 17. 17:57

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy lakosra számolva most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás.