Agrártámogatások

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

AM Sajtóiroda

A kormány 25 milliárd forintnyi többletforrást biztosított az agrártárca részére a Gazdaságvédelmi Alapból. Az átmeneti támogatás részletszabályai szerint ezt az összeget a mezőgazdasági termelők, termelői szervezetek és élelmiszeripari vállalkozások használhatják fel a koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak kezelésére – közölte Nagy István agrárminiszter.

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén – ismertette a tárcavezető. Elsőként, 2020. június 29. és július 12. között a baromfi- és a sertéságazat szereplői igényelhetnek a mindösszesen 3 illetve 2,75 milliárd forintos keretösszegből. Rajtuk kívül szintén az első ütemben adhatják be kérelmüket a kertészek és a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások is. A kertészeti ágazatban tevékenykedők részére 1,4 milliárd forint, míg a halgazdálkodóknak 500 millió forint keretösszegű támogatást különítettek el. Ugyanebben a szakaszban jelentkezhetnek az élelmiszeripar szereplői is, számukra mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta el a miniszter.

A második támogatási kérelem benyújtási körben, 2020. július 13. és július 27. között nyújthatják be igényeiket a méhészek, valamint az anyajuh-, és az anyatehén tartók ágazatonként 1-1 milliárd forint keretösszegű támogatásra, a tejhasznú szarvasmarha tenyésztők pedig mintegy 1,8 milliárd forintos keretösszegig adhatnak be kérelmet. Nagy István hozzátette: ugyancsak ebben a szakaszban kerülnek sorra a zöldségtermesztők, akik 1,2 milliárd keretösszegű átmeneti támogatáshoz juthatnak.

A bortermelők a harmadik szakaszban, 2020. július 28. és augusztus 10. között benyújtják be átmeneti támogatási kérelmeiket a részükre elkülönített 1,8 milliárd forint keretösszegre. Ebben az ütemben nyújthatnak be kérelmet a lótenyésztők is, összesen 250 millió forint keretösszegre.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy külön 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretről született döntés a zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek megsegítésére. Az intézkedés lehetővé teszi például, hogy a termelői szervezetek – karitatív szervezeteken keresztül – ingyenesen szétoszthassák a megmaradt termékeket, illetve hogy a fogyasztás ösztönzését célzó marketingakciókat indíthassanak.

A fentieken túl további három ágazat is részesül a 25 milliárd forintos többletforrásból. A nyúl és kecskeágazat esetében a már működő mezőgazdasági csekély összegű jogcímek támogatás összegei és keretösszegei emelkednek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Újabb 80 milliárd forintra lehet pályázni

2020. május 28. 13:38

Az elnyerhető támogatás maximális összege az eddigi 500 millió forint helyett 2 milliárd forint lesz, a pályázatokat a Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák.

Továbbra is mély gödörben a holland kertészeti ágazat

2020. július 26. 08:43

A holland kertészeti kivitel 2020 áprilisában 11 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A legnagyobb csökkenést – mintegy 35 százalékot – a vágott virág kivitelében regisztrálták.

Nagy lehetőségek rejlenek a városi kertészetben

2020. május 17. 07:53

A tanulmány szerint a kihasználatlan zöld területek 10 százalékának bevonásával 87 375 embernek termeszthetnének elegendő mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget.

Akár duplájára is növelhető a magyar kertészeti ágazat kibocsátása

2018. március 5. 08:16

Az évi közel 2,5 millió tonna átlagos zöldség-, gyümölcstermés akár 1 millió tonnával lenne növelhető az agrárkamara országos osztályvezetője szerint.