Agrártámogatások

Rendben lezajlott az idei egységes kérelmek benyújtási időszaka

Magyar Idők

A május 15-i határidőig mintegy 171 ezer kérelem érkezett a Magyar Államkincstárhoz - írja a Magyar Idők.

A Kincstár a Magyar Időkkel közölte: a benyújtott kérelmek alapján úgy tűnik, hogy az előző évekhez hasonlóan az idén is mintegy ötmillió hektár földterület után igényeltek támogatást a gazdálkodók. A támogatásokra bejelentett állatállomány ugyanakkor kissé emelkedett, a szankciómentes határidőig főként szarvasmarhából jelentettek többet a kérelmet benyújtó gazdálkodók.

Bár az egységes kérelemfelületen bejelentett földterület és állatlétszám alapján kifizethető összeg nagyban függ az ellenőrzések eredményétől, várhatóan az előző évekhez hasonlóan, az idén is elérheti a 400 milliárd forintot.

A Kincstár április 3-án nyitotta meg az egységes kérelmek beadására szolgáló felületet, ahol idén minden eddiginél több, összesen 44 jogcímen igényelhettek támogatást az érintettek, illetve teljesíthettek valamilyen adatszolgáltatási kötelezettséget.

Azok, akik lemaradtak a május 15-i határidőről, nem esnek el a teljes összegtől, jú­nius 11-ig pótolhatják a hiányosságot. Ebben az esetben azonban munkanaponként egy százalékkal csökken az elnyerhető támogatás értéke. A júniusi határidőt követően végleg lezárul a benyújtási felület, ezt követően az Államkincstár érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmeket.

Az Agrárkamara korábbi tájékoztatása szerint ebben az évben 177-178 ezer egységes kérelmet nyújthatnak be a gazdálkodók, így a következő napokban várhatóan még néhány ezer dokumentum érkezik a Kincstárhoz.

A gazdálkodók érdekében az Államkincstár idén is előzetesen ellenőrzi a kérelmeket. Ennek során a május 15-i beadási határidő után az ügyfélkapura kiküldött végzésben értesítik a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát találtak. A termelők az értesítésekben szereplő pontokon a szankciómentes benyújtási határidőt követően 35 napon belül még változtathatnak. Ebben az esetben a támogatási összeg csökkenésétől sem kell tartaniuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Be kell jelenteni az ültetvénytelepítést!

2019. május 11. 09:47

Nem elegendő a pályázatban tett speciális nyilatkozat, most, a telepítést követően a telepítés megtörténtét be is kell jelenteni.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.

Sikeres az egységes kérelem benyújtási időszaka

2020. május 20. 09:36

Az egységes kérelem eljárásrendjének keretében 43 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen lehetett támogatást igényelni, illetve ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Tudnivalók a jogszerű földhasználat igazolásáról

2018. július 25. 12:43

A földhasználat igazolására szóló dokumentum lehet például egy szerződés másolat, rokonság igazolás illetve minden olyan egyéb dokumentum, amely hivatalból nem lekérhető, ellenőrizhető.