Agrártámogatások

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

Magyar Idők

Jókora összeghez juthatnak az állattartó gazdaságok, a vidékfejlesztési pályázatok keretében eddig csaknem kétszázmilliárd forint európai uniós forrást nyert el az ágazat. A legtöbb kérelem az őshonos állatfajok védelmét célzó kiírásban nyert, a legnagyobb összeget pedig a telepek korszerűsítésére ítélte oda az Irányító Hatóság - írja a Magyar Idők.

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium. A tárcától kapott tájékoztatás szerint máig mintegy 4100 kérelmet fogadtak el, a nyertesek így összesen 192,5 milliárd forintot költhetnek el a különböző fejlesztésekre.

A Vidékfejlesztési Program keretében összesen hat beruházási típusú pályázati felhívás jelent meg, amely kifejezetten az állattenyésztési ágazat versenyképességének, hatékonyságának növelését célozza. Ezenkívül egyéb felhívások keretében is forráshoz juthatnak az állattartással foglalkozó gazdaságok.

A legtöbb nyertes pályázat a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának természetes élőhelyén való megőrzése kapcsán indított felhívásban nyert. Itt mintegy 1491 kérelem támogatásáról döntött az Irányító Hatóság, a megítélt összeg pedig meghaladja a 12 milliárd forintot. Hasonlóan nagy érdeklődés övezte a különböző állattartó telepek korszerűsítését magában foglaló kírásokat is.

A szarvasmarhatelepek esetében 624 kérelem nyert eddig, mintegy 38,35 milliárd forintot. Sertéstartók máig 213 esetben pályáztak sikeresen, a beruházásokat összesen 31,13 milliárd forint támogatja. Ennél kicsivel többet, 31,59 milliárd forint európai uniós forrást ítélt oda az irányító hatóság a baromfitelepek korszerűsítésére. Ebből az összegből 249 gazdaság újulhat meg.

A juh- és kecsketartással foglalkozó termelők 382 eredményes pályázatot nyújtottak be, így mintegy 5,71 milliárd forintos forrást nyertek el a közös kasszából. Az egyéb fajokat nevelők, így például a lóféléket, a húshasznosítású galambot, a fürjet, a nyulat, a méhet és a csincsillát tartók közül 120 pályázó négymilliárd forintból valósíthatja meg a tervezett fejlesztést.

Az Irányító Hatóság az elsők közt hirdette ki a trágyatárolók építését segítő felhívást. Ennek keretében eddig összesen 270 kérelmet támogattak, hatmilliárd forint értékben. A Vidékfejlesztési Program állatjóléti támogatása elsősorban a tejtermelő tehenészetek fejlesztését célozza azáltal, hogy forrást biztosít az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások betartásához. Eddig 58,18 milliárd forint sorsáról született döntés, ami 572 pályázat között oszlik meg.

A juh- és kecsketartók december elsejétől hasonló címen mintegy 680 millió forintra pályázhatnak. A tárca tájékoztatása szerint továbbra is nyitva van a 35 milliárd forintos kerettel meghirdetett energiahatékonysági pályázat, amely többek között az állattartással foglalkozóknak kínál támogatási lehetőséget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

Újabb 80 milliárd forintra lehet pályázni

2020. május 28. 13:38

Az elnyerhető támogatás maximális összege az eddigi 500 millió forint helyett 2 milliárd forint lesz, a pályázatokat a Vidékfejlesztési Programból finanszírozzák.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.