Agrártámogatások

Tudnivalók a nem első forgalomba helyezésű járművek támogathatóságáról

Széchenyi2020

Üzemóra számláló állással szükséges igazolni, hogy a jármű használatbavétele nem történt meg a tulajdonszerzés előtt.

Az EMVA Irányító Hatósága november 21-én közleményt jelentett meg, mellyel fel szeretné hívni a támogatást igénylők és a kedvezményezettek figyelmét arra, hogy annak igazolására, hogy ha egy külföldön vagy Magyarországon forgalomba helyezett jármű rendeltetésszerű használata csak a kedvezményezett tulajdonszerzését követően kezdődik meg, a Közlekedési Hatóságtól kérni kell a jármű műszaki adatlapján az üzemóra állásra vonatkozó adat rögzítését a megjegyzés rovatban. Támogatás kizárólag abban az esetben folyósítható, amennyiben az üzemóra számláló igazolt állása azt támasztja alá, hogy a jármű rendeltetésszerű használatbavétele a kedvezményezett általi tulajdonszerzést megelőzően még nem történt meg.

A közlemény kiterjed a Vidékfejlesztési Program valamennyi felhívására, – a helyi felhívásokat is ideértve – mely lehetőséget biztosít forgalmi engedélyhez kötött mezőgazdasági jellegű közúti járművek (elsősorban erő- és munkagép) beszerzésére.

A közlemény ide kattintva érhető el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Érkeznek az új ZETOR traktorok - Bemutatjuk az Utilix és Hortus kistraktorokat

2018. február 19. 07:40

A Zetor új, 42-67 lóerő tartományba tartozó univerzális kistraktorokat mutatott be Utilix és Hortus elnevezéssel.

Három modellel bővíti MF 3700-as traktorszériáját a Massey Ferguson

2019. május 18. 14:26

Az új 75, 85 és 95 LE teljesítményű MF 3700 AL verziók, most a kompakt szegmensben gazdálkodók igényeit elégítik ki, akik egy szőlőstraktornál robusztusabb, szélesebb és nagyobb teljesítményű gépet keresnek, de nincs szükségük nagy szántóföldi traktorra.

A John Deere 9R traktorok 2019-es változatai

2018. július 30. 07:15

Első alkalommal ajánlanak 3,05 méter nyomtávú 9470RX, 9520RX, 9570RX és 9620RX szériájú gumihevederes traktorokat 76,2 cm és 91,4 cm hevederszélességgel.

10+1 traktoros videó kisgyerekeknek

2019. január 7. 10:23

Persze a kisfilmeknél sokkal jobb, ha a gyereket kivisszük traktorozni, ha meglátogatunk egy tanyát vagy ellátogatunk a januári AGROmashEXPO kiállításra.