Agrártámogatások

Új támogatást kaphatnak a méhészek

AM Sajtóiroda

A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára. A magyar méhágazat ebben az évben külön figyelmet kap, 2019 a beporzók éve.

A támogatásra 2019-ben az Agrárminisztérium 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget. A méhészeti ágazatot sújtó szélsőséges időjárási körülmények és a piaci viszonyok hullámzása indokolttá tette számunkra egy új támogatási forma bevezetését. Az Agrárminisztérium méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást nyújt az arra jogosult méhészek számára.

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, amelyben a falugazdászok is segítséget nyújtanak. A kérelem a benyújtását követő naptól számított tíz napon belül – de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható. Ebben az esetben az utolsó kérelmet bírálja el a Kincstár. Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Gazdainfó: már lehet fejtrágyázni és igényelhető a méhészeti és erdészeti támogatás

2020. február 12. 09:45

A téli trágyázási időszakon belül február 1-től az őszi kalászosok fejtrágyázása megengedett; pár nap múlva pedig már mindenhol szabad trágyázni, ahol nem fagyott, hóval, vagy vízzel borított a terület.

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

2020. január 11. 15:02

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz.

Mézjelentés: túlélési stratégia az ágazatnak

2018. március 1. 16:25

Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

Tizenhárom tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítéséről szóló magyar javaslatokat

2019. november 19. 18:00

Az európai méhészek által előállított minőségi termékek nem képesek felvenni az árversenyt az olcsó importtal. Hiába emelkedik uniós szinten a méhcsaládok száma, ha közben csökken az ágazat jövedelmezősége.