Agrártámogatások

Vidékfejlesztési Program: a keret 97 százaléka már lekötött

Agrofórum Online

Finisben az agrártámogatások, de van még további lehetőség. Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztériumban megtartott sajtótájékoztató keretében beszámolt az agrártámogatások jelenlegi állásáról.

1232 milliárd forint sorsa már eldőlt, ez a rendelkezésre álló keret 97%-a. Vannak azonban még további lehetőségek 21 milliárd forint keretösszegig. Ez zömmel a kistelepülések számára lesz elérhető. Piacfejlesztési és közétkeztetéshez kapcsolódó beruházásokra fordítható.

A folyamatban lévő ügyekről elmondta, hogy azok az állattenyésztéssel, kertészettel és a falusi turizmussal kapcsolatos beruházások. A mai nappal 330 döntést hoztak meg. Jelenleg még 150 elbírálásra váró pályázat van.

Az elmúlt időszakban sikerült forrásokat biztositani az élelmiszeripari beruházásokra, az állattartó telepek korszerűsítésére, a termelői csoportok számára, a terménytárolás fejlesztésére és a fiatal gazdák részére, továbbá az öntözésre.

– Figyelemmel kísérjük az EU-ból „lecsurgó”, vagyis ki nem merített pályázati pénzekhez a hozzáférés lehetőségét . A pályázatok elbírálása folyamatos, azon vagyunk, hogy a pénzek minél előbb eljussanak a pályázókhoz, zárta szavait az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Nemzetgazdasági érdek az agrárium fejlődése

2019. május 8. 06:17

Az uniós pályázatokon forrást nyert gazdálkodók a beruházásaik zömét várhatóan az idén valósítják meg, ami további szemmel látható eredményeket mutat majd a mezőgazdaságban

Gazdapetíció: két héttel tovább gyűjtik az aláírásokat

2019. május 1. 13:57

A vártnál nagyobb érdeklődés miatt két héttel tovább, 2019. május 17-ig lehet csatlakozni a magyar gazdák petíciójához.

61,5 milliárd forint vidékfejlesztési forrást fizettek ki az első félévben

2018. október 11. 09:15

A vidékfejlesztési intézkedésekre fordított támogatási összeg 18,8 milliárd forinttal, a nemzeti támogatások összege 804 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összegeket.

Jövő szerdától indul az agrártámogatások előlegfizetése

2019. október 11. 13:18

A 2019. évi területalapú támogatás összege várhatóan 75 ezer forint lesz hektáronként.