Állattenyésztés

A húsárak drágulására lehet számítani – Dél-Koreában is felütötte fejét a sertéspestis

Syngenta Blog

A világpiaci húsárak tartós drágulásától tartanak a piaci elemzők, miután az afrikai sertéspestis miatt a világ legnagyobb sertésállománya, a kínai több mint harmadával csökkent, és Peking egyre többet importál. Ráadásul a betegség egyre terjed a délkelet-ázsiai régióban.

A délnyugat-kínai Kuanghszi-Csuang tartományban is felütötte a fejét a sertéspestis – tudósított a Reuters, hozzátéve, hogy a járvány 2018 derekán észlelt első kitörése óta a két Koreában, Vietnamban, Laoszban és a Fülöp-szigeteken egyaránt terjed a fertőzés.

A napokban Dél-Korea bejelentette, hogy már öt farmon találtak beteg állatokat, elsősorban az észak-koreai határ közelében, és szeptember 17-e óta több mint 15 ezer sertés kényszervágását rendelték el. Ázsia negyedik legerősebb gazdaságú országa – ahol 12,3 milliós a sertésállomány – fokozni fogja a fertőtlenítési erőfeszítéseket az Észak-Koreával határos területeken, ideértve a katonaság által ellenőrzött övezeteket is.

Hírek szerint az afrikai sertéspestist először májusban fedezték fel Észak-Koreában, és hiába importáltak nagy mennyiségben fertőtlenítőszereket, a járványt nem sikerült megakadályozni. Dél-Koreában úgy tudják, hogy az elszegényedett és élelmiszerhiánnyal küzdő ország kényszervágásokkal és a disznóhús forgalmazásának betiltásával próbálta megállítani a sertéspestist.

Ugyan a világtól elzárkózó országból nemigen jönnek hírek, de úgy tudni, hogy a kínai határ mentén lévő Észak-Pjongan tartományban a teljes sertésállomány elpusztult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Magyar sertéshúsexportról tárgyalt a japán agrártárca képviselője Budapesten

2019. július 5. 17:33

Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem.

Stratégiai cél megállítani a sertésállomány csökkenését

2019. február 11. 09:03

Lényeges új javaslati elem a PRRS „mentes vakcinázott” (mV) állomány fogalma, amely szerint a mentesítési folyamat során az utódállomány mentességét kell elérni és nem cél a tenyészállatok teljes vírusmentessége.

Újra szállíthat hazánk Szerbiába friss sertéshúst

2019. október 5. 10:47

A gazdasági kár mérséklése érdekében a magyar országos főállatorvos haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a szerb főállatorvossal a regionalizációról.

Már egy romániai házisertés-állományban is afrikai sertéspestist mutattak ki

2018. július 23. 13:11

Az eset kapcsán mind a román, mind a magyar Állategészségügyi Szolgálat szakemberei a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtették.