Állattenyésztés

A madárinfluenza járvány leküzdése a cél

Agrofórum Online

Az európai madárinfluenza járvány – melynek hazánk is elszenvedője – egyre több országot érint.

Az európai madárinfluenza járvány – melynek hazánk is elszenvedője – egyre több országot érint. Az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.

A hatósági intézkedések célja, hogy megakadályozzák az érintett telepek esetleges megfertőződését, és ezzel együttesen a járvány további terjedését. A járványvédelmi szempontból nem megfelelő helyen tartott háztáji baromfik levágása, létszámuk csökkentése segíti a járvány felszámolását, és megelőzheti az elhullásokat, így a gazdasági veszteséget is.

Fontos tudnivaló, hogy az állatok leölését kizárólag az állategészségügyi hatóság teheti kötelezővé, mely esetekben az érintett állattartók állami kártalanításban részesülnek. Bugac háztáji, kislétszámú állományát jelen pillanatban és jelen járványügyi helyzetben az intézkedés nem érinti, leölési kötelezettség nincs.

Hazánkban a betegség megjelenése óta több mint 400.000 állat leölését rendelte el a hatóság. A járvány terjedésének megakadályozására a NÉBIH folyamatosan tájékoztatja a gazdákat és a lakosságot a legfontosabb tudnivalókról és az aktuális járványügyi helyzetről.

Az aktuális járványügyi helyzetről és tudnivalókról a NÉBIH hivatalos weboldalán tájékozódhatnak: http://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A Tokaj-hegyaljai borvidéken tartott ellenőrzést a Nébih

2018. október 12. 06:42

Az ellenőrzés rámutatott, hogy a vizsgált egységekben a technológiai és adminisztrációs fegyelem jellemzően magas, bár kisebb hiányosságok több esetben előfordultak.

Útjára indult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

2018. december 4. 04:47

A zöldség-gyümölcs árusok, valamint a piacok, vásárok édesség forgalmazói és vendéglátó standjai is számíthatnak az ellenőrök érkezésére.

A Nébih 71 piaci árus ellen indított eljárást

2018. július 5. 08:57

Az őstermelőknél több esetben tájékozatlanságból vagy hanyagságból eredő szabálytalanságokat találtak, ezért őket tájékoztatták az árusítás előírásairól.

Közeleg a tartási helyek adategyeztetésének határideje

2020. június 7. 10:47

Június 15-én lejár a több tartási hellyel rendelkező állattartók adategyeztetésének a meghosszabbított határideje.