Állattenyésztés

Áremelkedés várható a sertéspiacon

Magyar Idők

Az afrikai sertéspestis megjelenése ellenére stabilnak mondható a piac az ágazati szereplők szerint, sőt a Romániában elharapózott járvány miatt a szomszédos ország egyre több magyar disznót vásárol. A termelők azonban így sem dőlhetnek hátra, a szűkös gabonatermés nyomán emelkedő takarmányárak és a munkaerő­hiány is nehezíti a helyzetüket - írja a Magyar Idők.

Egyelőre nem borította fel a piaci egyensúlyt az afrikai sertéspestis megjelenése az országban, az eredményes védekezésnek köszönhetően ugyanis sikerült elérni, hogy a kór a vaddisznókról ne terjedjen át a házisertés-állományra.

Menczel Edit, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára a Magyar Időknek elmondta: amikor tavasszal megtalálták az első afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött vaddisznókat az országban, rövid időre megingott a piac, az árak elkezdtek csökkenni, ezt követően azonban viszonylag gyorsan rendeződött a helyzet, az árak pedig újra felfelé mozdultak el.

– Most magasabbak az árak, mint az év elején voltak, az élő állat kilója 380-400 forint körül alakul – hívta fel a figyelmet a szakember. Jelezte: ez elsősorban annak köszönhető, hogy a védekezés egyelőre tökéletesnek mondható hazánkban, a hatóság mindent megtett azért, hogy a vaddisznókról a házisertésre ne terjedjen át a kór, ami nagy sikernek könyvelhető el.

Megjegyezte, hogy bár vannak olyan importőr országok, amelyek ragaszkodnak a teljes országos mentességhez és nem vásárolnak Magyarországról élő állatot vagy sertéshúst, azonban ez nem okozott nagyobb piaci zavart.

Mivel Romániában tömegesen fordult elő a házi állományban az ASP, és emiatt rengeteg állatot vágták le és semmisítettek meg, ezért a szomszédos ország potenciális vevőként jelent meg a magyar piacon.

Ennek ellenére egyelőre nem történt változás, a hazai állomány továbbra is hárommillió állat alatt van, holott a termelők és a feldolgozók célja is egyértelműen az, hogy bővüljön a létszám.

Míg a sertéspestis egyelőre nem hozott komolyabb változást a piacon, az egész gazdaságot fojtogató munkaerőhiány mellett a takarmányárak is egyre több termelőnek okoznak fejfájást.

– A munkaerőgondok az agráriumon belül is szinte minden ágazatot érintenek, ez alól a sertéstartás és -feldolgozás sem kivétel. Minden téren hiány van emberből, a gazdaságok szakképzett munkaerőt ugyanúgy nehezen találnak, mint például gépkocsivezetőt.

A meglévő állományt pedig csak magasabb bérekkel tudják megtartani – fogalmazott a VHT titkára. A takarmányhelyzetről elmondta: a kedvezőtlen gabonatermés miatt növekvő árakra lehet számítani.

Bár a drágulás mértékét egyelőre nem lehet pontosan meghatározni, az biztos, hogy a sertéstartás önköltségének hatvan-hetven százalékát kitevő takarmányáraknak mindenképp meg kell jelenniük az átadási árakban.

A szakember jelezte: a sertéságazat nem tartozik a magas jövedelmet biztosító ágazatok közé, a termelők és a feldolgozók minimális jövedelmet tudnak realizálni, így az eredményük terhére semmilyen költségnövelő tényezőt nem tudnak lenyelni.

Éppen ezért a növekvő költséget a termelőknek és a feldolgozóknak is érvényesíteniük kell, ám hogy ezt követően a kereskedelem enged-e majd a saját haszonkulcsából, vagy a teljes áremelést a vevőkre hárítja, egyelőre nem lehet tudni. Így azt sem, hogy a fogyasztói árak emelkedni fognak-e, s ha igen, milyen mértékben.

Menczel Edit jelezte: továbbra is ösztönözni kell a hazai sertéshúsfogyasztást, a vásárlók ugyanis magasabb minőségű árut vihetnek haza, ha a magyar termelőtől származó húst választják.

Ennek oka, hogy a takarmányozásban nagy eltérés van a hazai és a külföldi gyakorlat között, az pedig, hogy mivel etetik az állatot, nagy hatással van a húsa minőségére is.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az év első felében tovább nőtt a sertéshús behozatala, 12,2 százalékkal többet importáltunk, mint egy évvel korábban.

A teljes mennyiség elérte a 81,6 ezer tonnát. Élő állatból visszaesett az import, az év első hat hónapjában csaknem 15 százalékkal került kevesebb Magyarországra.

A VHT szakembere szerint a vágósertés és a malac behozatala egyaránt csökkent, azonban mivel hízóalapanyagra mindig szükség van, ezért utóbbi kategóriában lehetett alacsonyabb a visszaesés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A jó minőségű szálastakarmányokhoz éles kések kellenek!

2019. március 14. 09:13

Az AQUA NON STOP COMFORT késélezőben a 2019-es évtől integrált LED-es belső világítás is található. Így a gép kezelője a köszörülés folyamatát mindig jól láthatja és felügyelheti.

A nagyobb gyártók meghatározóak a takarmánypiacon

2018. szeptember 25. 07:11

A baromfiágazat meghatározó ezen a piacon is, a gyártott keveréktakarmány 50,9 százalékát (1,793 millió tonnát) a baromfitakarmányok adták tavaly.

Penészgombák és mikotoxinok a szarvasmarha takarmányokban és az ellenük való védekezés lehetőségei

2020. április 4. 17:29

A hazai termesztésű gabonamagvak 20-30% mértékben szennyezettek az állati szervezet számára potenciális veszélyt jelentő mennyiségben valamely mikotoxinnal, melyek termeléscsökkenést, vagy nagyobb mennyiség hatására előbb tünetmentes, majd klinikai tünetekkel is járó toxikózisokat idézhetnek elő.

Baromfiágazat: égető szükség lenne az exportra

2020. május 26. 06:37

Az exportra égető szükségünk lenne, a magyar baromfiágazat jelentősen külföldre termel. Az úgynevezett „nagyvevő országaink” részben Európában, részben Távol-Keleten vannak.