Állattenyésztés

Az afrikai sertéspestis miatti veszteség kompenzálásán dolgozik a kormány

Magyar Idők

Az afrikai sertéspestis miatt veszteséget szenvedett gazdálkodók támogatásán dolgozik a kormány, a lehetőségekről az Európai Bizottsággal egyeztetnek - írja a Magyar Idők.

Becslések szerint a megbetegedés megjelenésével elveszített exportpia­cok tizenegymilliárd forintos veszteséget okozhatnak az ágazatnak.

Az Európai Bizottsággal tárgyal a magyar kormány az afrikai sertéspestis megjelenése miatt kárt szenvedett gazdáknak adható támogatásokról – jelentette be pénteken Bognár Lajos országos tiszti főállatorvos. Magyarországon eddig két helyen, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg meggyékben ütötte fel fejét a jelentős gazdasági kárral járó megbetegedés.

Legutóbb az ukrán határ melletti Tiszakerecseny köz­ség határában elhullottan talált vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriu­ma. Bognár Lajos szerint Heves megyében vélhetően emberi magatartás következményeként jelent meg a vírus, Szabolcsban azonban más a helyzet, oda a fertőzött Kárpátaljáról természetes terjedéssel kerülhetett.

A vírus hazai megjelenésével párhuzamosan számos külpiaci partnerünk zárta le határait a magyar sertések és húskészítmények előtt. Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Kína, Ausztrália, Oroszország, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia és Kanada pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét.

A főállatorvos a távirati iroda tudósítása szerint jelezte: folyamatosan tárgyalnak a korlátozásokat elrendelő országokkal, próbálják elérni, hogy a regionalizáció elve alapján, csak az adott területről származó sertéshús bevitelét korlátozzák. Az importtilalom ugyanis nagy gazdasági kárral fenyegeti a hazai sertéságazatot. Csak az ázsiai országokba a teljes magyar sertéshúskivitel 15-20 százaléka irányult korábban, becslések szerint az ágazatot tizenegymilliárd forint körüli kár érheti az afrikai sertéspestis miatt.

Békés megyében egyelőre nem ütötte fel a fejét a megbetegedés. A közeli Romániában tavasszal, Szatmárnémeti közelében jelentették a vírus jelenlétét. A főállatorvos szerint ha a járvány nem bukkan fel ismét, a megyében elrendelt megfigyelési körzetet is hamarosan feloldhatják.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, Békés megye az ország egyik éléskamrája, ezért kiemelten fontos, hogy az itt tenyésztett sertésállományt megvédjék a vírustól. Innen kerül ki ugyanis az ország sertésállományának körülbelül tíz százaléka.

Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója szerint megelőzésként a gazdáknak és az állatorvosoknak is szerveztek már képzéseket az afrikai sertéspestisről, és tavaly, a madárinfluenza megjelenésekor átalakították a rea­gálási, készenléti és ügyeleti rendszerüket, amely azóta is működik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Évekig emelkedhet a sertéshús ára

2019. július 30. 11:04

A jelentős keresletnövekedésből származó áremelkedés a fogyasztói árakban is megmutatkozik, igaz ennek a mértékének körülbelül csak a fele jut el a vásárlóhoz.

Sertéseket tettek ellenállóbbá génszerkesztéssel Nagy-Britanniában

2018. június 21. 12:23

A génszerkesztés különbözik a széles körben használt génmódosítás technológiájától. Az elsőben egy szervezet DNS-én precízen elvégzett változtatásról van szó, az utóbbira az jellemző, hogy idegen génszekvenciákat illesztenek egy élőlénybe.

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

2018. április 25. 11:20

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza.

Magyar sertéshúsexportról tárgyalt a japán agrártárca képviselője Budapesten

2019. július 5. 17:33

Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem.