Állattenyésztés

Az antimikrobiális szereket nem lehet teljesen kihagyni az állategészségügyből

Agrofórum Online

A FAO kerekasztal-beszélgetést tartott a magyar fővárosban az antimikrobiális szerek elleni ellenálló-képesség előfordulásáról és terjedéséről, annak érdekében, hogy a jelenséget csökkenteni lehessen az állattenyésztés szektorban.

Mindig kérjük ki hozzáértő véleményét antibiotikumok használata előtt – ebben egyetértettek az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az Állategészségügyi Világszervezet, az Egészségügyi Világszervezet, az Európai Unió és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértői a november 10-i budapesti, az antimikrobiális szerek használatáról szóló rendezvényen.

Antimikrobiális rezisztenciáról (AMR) beszélünk, ha bizonyos mikroorganizmusok (baktériumok, gombák, vírusok és élősködők) ellenállóvá válnak az antimikrobiális szerek, mint az antibiotikumok ellen. A jelenség terjedőben van a nem megfelelő és túlzott szerhasználat miatt az állategészségügyben, növénytermesztésben és a haltenyésztésben is.

– Már jelenleg is évente mintegy 700 ezer halálesettel hozzák összefüggésbe az antimikrobiális szerekkel szembeni ellenálló képességet – mondta Andrij Rozstalnyij, a FAO budapesti állategészségügyi és -tenyésztési szakértője. – Nagyon fontos lenne az antibiotikumok felelős használata minden szektorban, hogy csak akkor válasszuk ezeket, amikor tényleg szükséges. Az állattenyésztés antibiotikum használata jelentős, ezért fontos, hogy javítsunk a fertőzések nyomon követését, ezen belül is a biológiai biztonságot és a higiéniát, illetve az állatok védekezőrendszerét erősítsük, hogy ne legyen szükség antimikrobiális szerekre.

A jelenség terjedhet például a nem megfelelő szennyvíz-kezeléssel, amikor nemkívánatos baktériumok és antibiotikum-maradványok kerülnek a vízhálózatba, vagy a klímaváltozással, ami felgyorsítja a határokon átnyúló állati betegségek terjedését.

– Az ügy összetettsége megkérdőjelezhetetlen – mondta Rozstalnyij. – Ez az oka annak, hogy a FAO partnerekkel összefogásban az „Egy Egészség” megközelítést alkalmazza, illetve szektorközi együttműködéseken keresztül közelíti meg az élelmiszerbiztonsági kockázatokat és más közegészségügyi veszélyeket, és ad tanácsot ezen kockázatok csökkentéséhez.

Az antimikrobiális szerek teljes elhagyása az állategészségügyi kezelésekből szintén nem megoldás. Szakértők szerint ezzel egy légüres tér keletkezne, ahol fertőző betegségek szabadon terjedhetnének, tönkre téve az állattenyésztő és növénytermesztő szektorokat, veszélyeztetve a közegészségügyet. Az antimikrobiális szereknek megvan a maga szerepe az állategészségügyben. Ehelyett a FAO és partnerei az antimikrobiális szerek felelős és körültekintő alkalmazását javasolják. A nem terápiás – például növekedésserkentőként való – használatot minimálisra kell csökkenteni.

Globális szinten a FAO ajánlásokkal segíti az antimikrobiális szerekkel való körültekintőbb alkalmazására való átállást. Ebben a szervezet a fenntarthatóbb és innovatívabb mezőgazdasági megoldások használatára bíztat.

(FAO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Információk a rendezetlen Brexit esetén használandó állategészségügyi exportbizonyítványokról

2019. március 27. 11:17

A brit állategészségügyi hatóság – készülve az esetleges rendezetlen kilépésre – a napokban közzétette a kapcsolódó új exportbizonyítványokat.

Illegális sertéstelepre bukkantak Pest megyében

2019. március 13. 09:46

Az Európai Unió tagállamaiban - így Magyarországon is - szigorúan tilos az élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal.

Fontos a járványvédelmi zártság biztosítása a madárinfluenza miatt

2019. március 20. 08:33

A felelős állattartói magatartás, az országos főállatorvosi határozatban szereplő előírások betartása elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy hazánk megőrizhesse mentességét, és megelőzhető legyen egy, a két évvel ezelőttihez hasonló madárinfluenza járvány kitörése.

Újabb elhullott vaddisznó - Sertéspestis a Tisza mellett

2018. május 17. 09:28

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.