Állattenyésztés

Az idén 3-4 százalékkal növekedhet a haltermelés

Agrofórum Online

A haltermelés emelkedése főként a takarmányárak csökkenésének, illetve a haltermelés számára kedvező időjárásnak köszönhető.

Ebben az évben a tavalyi 22 ezer tonnáról 3-4 százalékkal nőhet a haltermelés Magyarországon – mondta Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.

A vezérigazgató közölte: a haltermelés emelkedése főként a takarmányárak csökkenésének, illetve a haltermelés számára kedvező időjárásnak köszönhető, ám termelés növeléséhez szükséges volt a jó minőségű kétnyaras halállomány is.

A szakember szerint a magyarok átlagos halfogyasztása ma még jóval alacsonyabb az uniós átlagnál, de 10-12 éven belül lényegesen emelkedhet és akár elérheti az egy főre jutó 10 kilogrammot is. Jelenleg Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás fejenként 4 kilogramm körül mozog évente, ami a teljes húsfogyasztás alig 4-5 százalékát jelenti. Az EU-ban az egy főre jutó halfogyasztás évente mintegy 18 kilogramm. Megjegyezte, hogy ebből a mennyiségből csak mintegy 10-15 százalék az édesvízi hal aránya, míg Magyarországon ez az arány 50 százalék feletti, ami jelentős fejlődési perspektívát jelenthet az ország haltermelése és későbbi halexportja számára.

Lévai Ferenc elmondta azt is: a magyarok éves halfogyasztásuk mintegy harmadát az év végi ünnepek idején vásárolják meg. Főként pontyot vesznek – ami az összmennyiség mintegy kétharmadát jelenti -, de nagyon népszerűek a ragadozóhalak, például a süllő, a pisztráng, harcsa, sőt barramundi is. A hal ára az idén nem emelkedett a múlt évihez képest.

Tájékoztatott arról is, hogy az Aranyponty Zrt. éves nettó árbevétele a múlt évben valamivel meghaladta a félmilliárd forintot. Az idén hasonló árbevételre számít a cég menedzsmentje. Szeretnék fokozni a helyi értékesítést a rétimajori és a gödöllői telephelyükön. Sikeres a cég ketreces szürkeharcsa-termelési projektje, valamint új halfajok szaporítását és tenyésztését is célul tűzték ki.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Ha péntek, akkor halas recept: pontyfalatka

2019. április 5. 09:53

A MA-HAL a Nagyböjtben minden pénteken megoszt egy különleges, de könnyen elkészíthető halas receptet, ami kizárólag hazai halat használ alapanyagként.

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

2018. március 21. 09:58

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.

Horgászok figyelem! Ma van az utolsó nap!

2019. február 28. 09:06

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy február 28. a fogási naplók leadási határideje. Fontos dátum március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Péntektől nem fogható a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér.

55 tonna angolnát fogtak idén a Balatonban

2018. május 14. 10:32

Élőhely-fejlesztési pályázaton nyert 100 millió forintos támogatásból mobil halrács épült a Balaton egyik befolyóján, a Nyugati övcsatornán.