Állattenyésztés

Az Országgyűlés előtt van az új állattenyésztési törvény

MTI

A hazai állattenyésztés versenyképességének növelését is szolgálják az új állattenyésztési szabályok – mondta az erről szóló előterjesztés általános keddi vitájában Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára.

Az államtitkár rámutatott: a magyar mezőgazdaság jól teljesít, a kibocsátás 2010 óta folyamatosan növekszik, a gazdálkodók pedig egyre jelentősebb zöld vállalásokat tesznek. Fontos feladatnak nevezte az állatállomány genetikai alapjainak megőrzését, fejlesztését, az őshonos és védett magyar fajták megóvását, a biodiverzitás fenntartását is. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos feladatoknak már nem képes keretet adni a jelenleg hatályos, 1993-ban megalkotott szabályozás.

Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy 26 év után aktualizálják az állattenyésztési szabályozást. Szólt az állatklónozás tilalmáról és a GMO-mentességről is a növénytermesztésben, megjegyezte ugyanakkor, hogy a génmódosított takarmány importja nem tiltott. Emlékeztetett: a tárca célja ennek kiváltása a Magyarországon előállított takarmányra. Czerván György képviselő elmondta, hogy az állattenyésztés csaknem félmillió embernek ad fő vagy kiegészítő megélhetést. Fontosnak ítélte, hogy az egyéb, vagyis az unió által a szabályozás alá nem vont állatfajtákra nemzeti előírásokat kell alkotni. Lehetőséget kell adni, szabályozott keretek között, a határon átnyúló tenyésztésszervezése is – mondta.

Zárszavában Farkas Sándor jelezte: néhány éven belül Magyarország meg tud felelni annak az elvárásnak, hogy kizárólag GMO-mentes takarmány használjanak fel a gazdák. Az államtitkár szokatlanul modernnek nevezte a törvénytervezetet, amely egy nagy és szerteágazó területet szabályoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

Sikamlós téma: szárnyal az ír csigatenyésztés

2018. december 23. 10:51

Csak ebben az évben hét vidéki településen nyolc új csigafarmot hoztak létre Írországban, így 41-re emelkedett a számuk. Amint az Irish Mirror írta, egy acre (0,4 hektár) „csigamező” 20 ezer eurós éves nyereséget is eredményezhet.

Terítéken az új állattenyésztési törvény

2018. október 30. 10:03

Az uniós jogszabály lényegi változást hoz abban, hogy alkalmazásával azonos alapelvek szerint kell működtetni a tagállamokban a törzskönyvezési, teljesítményvizsgálati és tenyészértékbecslési rendszereket.

A kisállattenyésztés támogatásán dolgoznak

2019. december 1. 10:47

Új állattenyésztési törvényt hoztak, amely előtérbe helyezi a tenyésztést, tavaly év végén pedig elindították a nemzeti húsgalamb programot.