Állattenyésztés

Csak az elkábított állatok húsa kaphat organikus besorolást

MTI

Nem kaphatnak organikus besorolást a muszlim és a zsidó vallási előírások szerint, elkábítás nélkül levágott állatokból származó húsok - mondta ki kedden az Európai Bíróság.

Az Európai Unióban általános szabály, hogy az állatot levágás előtt el kell kábítani, ez alól ugyanakkor lehet kivétel vallási okokból. A zsidó kóser és a muszlim halal vágás során az előírások szerint kábítás nélkül ölik le az étkezésre szánt állatokat, amelyeket hagyományosan kivéreztetnek a nyaki ér átvágásával.

Egy francia állatvédő szervezet 2012-ben kezdeményezte, hogy a halal húsok ne kaphassanak organikus besorolást, ezt a kérelmet azonban többszöri fellebbezés után is elutasították, végül az ügyben eljáró törvényszék az Európai Bírósághoz fordult.

A luxembourgi bírói testület kedden megállapította, hogy az európai organikus logóval ellátott élelmiszerek előállítása során a legmagasabb követelményeknek kell megfelelni, különösen az állatjólét terén.

Tudományos tanulmányok szerint a kábítás a legkíméletesebb módszer, a rituális vágás során nem lehetséges ugyanilyen mértékben minimalizálni az állatok fájdalmát és szenvedését – mutattak rá az ítéletet ismertető közleményben.

Az uniós szabályok ezért nem engedélyezik az EU-s organikus besorolást a vallási előírások szerint, kábítás nélkül levágott állatokból származó termékek esetében – szögezte le az Európai Bíróság, ellentmondva a korábbi főtanácsnoki állásfoglalásnak.

Zsidó és muzulmán vallási szervezetek szerint a kóser és a halal vágás okozza a lehető leg­ke­vesebb szenvedést az állatnak. Úgy vélik, hogy a kábítás fájdalmasabb lehet, mint az, ha egy hozzáértő egyetlen mozdulattal egyszerre átvágja az állat nyaki ütő­erét, nyelő- és légcsövét egy borotvaéles késsel.

A most is alkalmazott, úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az EU bírósága elé. A jogvitát azonban ennek ellenére a tagállamokban döntik el, a luxembourgi ítélet alapján. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más tagállami bíróságokat is köti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Decembertől új növény-egészségügyi szabályozás lép életbe az unióban

2019. április 25. 06:02

2019. december 14-től kell alkalmazni az Európai Unió tagállamaiban a még 2016 októberében elfogadott, új növény-egészségügyi alaprendeletet.

Jelentősen megnőtt az unió tojásimportja

2018. december 6. 03:33

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió tojástermékimportja csaknem 70 százalékkal 22 ezer tonnára emelkedett.

Évente 88 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe az EU-ban

2019. július 28. 04:38

Az Európai Unió 2015-ben elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ig felére csökkenti az EU-ban évente keletkező 88 millió tonna élelmiszer-hulladékot.

Csökken az unió őszi káposztarepce termése

2019. június 19. 12:18

A repce az EU fő olajnövénye: ehető olajként, bioüzemanyagként, valamint állati takarmányhoz használják fel.