Állattenyésztés

Csökkenő árak rontják a magyar mézexportot

Világgazdaság

Csökkenő árak és egyre erősödő unión kívüli konkurencia rontja a magyar méhészek pozícióit, akik abban bíznak, hogy az Európai Unió szigorítja a méz jelölését – írja a Világgazdaság.

Euróban számolva az elmúlt tíz évben 35–40 százalékkal csökkent a méz felvásárlási ára – mondta a Világgazdaságnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. A felvásárlás szakaszossá vált: a méhészek néhány éve még bármikor el tudták adni terméküket, most viszont hosszabb időszakokra is leáll a piac, jelenleg például a legnagyobb magyarországi felvásárlók egyike sem vesz mézet.

– Gyér érdeklődés mutatkozik a magyar méz iránt a külföldi vevők körében, így a felvásárlás gyakorlatilag szünetel – válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke. A piac telítődése már november közepén érezhető volt, a nyugat-európai vevők „maguk előtt tolják” a megvásárolt árut.

– Többen közülük jelezték, hogy a következő szezonig már nem vásárolnak mézet – tette hozzá. – Az aktuális piaci helyzet egyik fő oka a vegyes méz esetében, hogy az ukrán áru a magyarhoz képest alacsony áron érkezik az unióba, ezért gyakorlatilag lehetetlenné válik a magyar vegyes méz külpiaci értékesítése – mondta Fazekas Gyula.

Magyarország körülbelül húszezer tonnát értékesít külföldön, amelynek a fele vegyes méz, míg az akác mintegy 8 ezer tonna. Ukrajna évi 6 ezer tonnára rendelkezik uniós vámmentes kvótával, az összes európai mézexportja pedig évente 60 ezer tonna körül van. Az unió piacára évente 250 ezer tonna méz kerül harmadik országokból, ebből 80–100 ezer tonna kínai. Az utóbbival kapcsolatban gyakran felmerül, hogy jócskán akad közte hamisítvány, és az EU-ba érkező mézek minőség-ellenőrzésének hiányosságai miatt szakértők szerint az is elképzelhető, hogy az ukrán mézekbe keverve szintén jön kínai termék.

A vegyes méz kilónkénti ára a lélektani határnak nevezhető 560 forint, ennyiért azonban esélytelen a külpiaci értékesítés. Ebből az árból kiindulva, és figyelembe véve, hogy az ukrán vegyes mézet a vevőhöz szállítva kínálják kilónként 2 euró körüli áron, a magyar termék ára körülbelül 60 forinttal magasabb.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Uniós szintű összefogás segíthet a méhészeken

2019. november 22. 10:33

A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter.

25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek 2020-tól

2019. november 25. 09:02

A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.

Azonnali méhzárlatot rendeltek el Pécsett és kilenc szomszédos településen

2018. június 19. 14:21

A Pécsi Járási Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztályának korlátozása értelmében az érintett területekről tilos kivinni méheket, fiasításos és mézes lépet, virágport, kaptárt, a kaptárok belső tartozékait.

Gazdainfó: tavasz van, ám van még határidős „beadandó” is

2020. február 23. 11:59

Mintha tavasz lenne, pedig naptár szerint még téli hónapban vagyunk. Ám ez a jó idő előrébb hozta a szezont, növényvédelmi szempontból mindenképpen. A repce kártevői és a gabona gombái miatt érdemes a határt gyakrabban szemlézni.