Állattenyésztés

Drágább lesz a hal az áfacsökkentés után?

index.hu

Alig több mint öt százalékkal csökkent a hal ára idén, pedig a januártól érvényes áfacsökkentés miatt 17 százalékkal kisebb rajta az adó – számolt be az RTL Klub híradója a KSH adatai alapján.

A tévé megkérdezte a MA-HAL (Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet) nevű termelői szervezetet (a termelők ugyanis korábban azt ígérték, olcsóbb lesz a hal), mi ennek az oka, és azt a választ kapták, hogy a halherpesz fellángolása a baj.

Ez a betegség a kopoltyú egy részének elhalását okozza, így nem jutnak elég oxigénhez a halak. Az emberre nem veszélyes, de emiatt ötödével kevesebb hal van. Bár a Nébih közlése szerint a magyar tavakban nincs halherpesz egy mentesítőprogram miatt, máshol igen, és ez kihat a magyar helyzetre is.

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője elmondta: előfordulhat, hogy az 5 százalékos áfa ellenére drágább lesz a hal az év végén, mint az év elején volt, ugyanis a környező országokban nagyon rossz a helyzet, ezért sok halat exportra visznek.

A Földművelésügyi Minisztérium viszont közölte: mind a piaci, mind a halgazdálkodási körülmények lehetővé teszik, hogy a kereskedők tovább tudják csökkenteni az árakat.

A MA-HAL közleménye szerint a környező országokban jelentkező halbetegség miatt külföldön is fokozottabban keresett a minőségi magyar hal, ez természetesen kihat az itthoni fogyasztói árakra is. A szigorú hazai ellenőrzési rendszernek köszönhetően Magyarországon nincs halegészségügyi probléma. A halak semmilyen esetleges betegsége nem terjed át emberre, mivel a halak hidegvérű állatok.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei

2020. július 10. 10:17

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról

2019. október 28. 09:33

A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett.

Pontyleves

2018. február 23. 09:38

Halászlevet mi általában csak nyáron eszünk, nálunk nem része a karácsonyi menünek, így ilyenkor, február-március környékén már kezd kialakulni a hiányérzet.

Be kell jelenteni a harminc hektár alatti halastavakat is!

2019. június 12. 14:03

Minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).