Állattenyésztés

Egyre több tehenet tartanak a gazdák

Agrofórum Online

Nőtt az ország szarvasmarha-állománya, derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataiból. A nyerstej kiviteli ára pedig a belpiaci árnál jóval magasabb volt.

Nőtt az ország szarvasmarha-állománya, derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataiból. A nyerstej kiviteli ára pedig a belpiaci árnál jóval magasabb volt.

Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára kilogrammonként 72,28 forint volt szeptemberben. A zsírtartalom 0,06 százalékpontos, a fehérjetartalom 0,05 százalékpontos javulása és az alapár 4 százalékos növekedése miatt a nyers tej átlagára 6 százalékkal emelkedett szeptemberben az augusztusihoz képest, ugyanakkor 5 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A nyerstej kiviteli ára a belpiaci árnál 26 százalékkal magasabb, 91,11 forint volt kilogrammonként szeptemberben, egy hónap alatt 8 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapját pedig 9 százalékkal haladta meg.

Az Európai Bizottság októberi előrevetítése szerint az EU tejfelvásárlása első félévben 3 százalékkal nőtt, míg a második félévben várhatóan 2 százalékkal csökken, így éves szinten 0,6 százalékkal haladhatja meg a 2015. évit. A tejfelvásárlás növekedésének legnagyobb részét Hollandia, Írország, Olaszország, Németország, Lengyelország és Dánia adhatja.

A KSH adatai szerint hazánk szarvasmarha-állománya 2 százalékkal 832 ezer egyedre, a tehenek száma 3 százalékkal 377 ezer egyedre nőtt, míg az előhasi üszőké 38 ezer egyeden stagnált június 1-jén az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tehenek 57 százalékát a tejhasznú (214 ezer egyed), 34 százalékát a húshasznú (130 ezer egyed), 9 százalékát a kettős hasznosítású (33 ezer egyed) fajták adták. A húshasznú tehenek száma egy év alatt 13 százalékkal, a tejhasznúaké 1 százalékkal nőtt, míg a kettős hasznosításúaké 17,5 százalékkal csökkent.

A tejhasznú tehénállomány 83 százalékát gazdasági szervezetek (177 ezer egyed), 17 százalékát az egyéni gazdaságok (37 ezer egyed) tartották. A gazdasági szervezetek tejhasznú tehénállománya egy év alatt 1 százalékkal (1000 egyeddel) csökkent, míg az egyéni gazdaságoké 9 százalékkal (3000 egyeddel) nőtt.

(AKI/NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Újból szállíthatunk az Egyesült Arab Emírségekbe szarvasmarhát

2018. október 2. 06:39

A mentes státusz ismételt elnyeréséről dr. Bognár Lajos országos főállatorvos haladéktalanul tájékoztatta a partnerországokat, aminek eredményeképp az Egyesült Arab Emirátusok a napokban törölte hazánkat a betegséggel érintett országok listájáról.

A Sano megvásárolja a Solum Mezőgazdasági Zrt.-t

2020. augusztus 15. 04:36

A fejlesztések során a Solum szarvasmarhatelepén a tejelő tehenek számát 900-ról 2000-re növelik, a Sano saját sertéstelepén pedig 500 kocáról 1200-ra emelik az állományt.

Kéknyelv betegségre figyelmeztetik a briteket

2018. december 1. 17:23

A felhívást azt követően adták ki, hogy a behozatal utáni vizsgálatokon 12 hónapon belül harmadszor találtak fertőzött állatokat.