Állattenyésztés

Hosszú távon nőhet az uniós juhhúsfogyasztás

Világgazdaság

Kiegyensúlyozott a belső kereslet, és az Európai Unió juh- és kecskehús-előállítása a jövő évtizedben várhatóan stabil marad – vetítette előre a kiskérődző-ágazatra vonatkozó piaci és jövedelem-előrejelzésében az Európai Bizottság - írja a Világgazdaság.

A kiskérődző-ágazat 2019–2030 közötti helyzetéről szó­­ló előrejelzés szerint az Euró­pai Unió teljes juhállományára­ mintegy 3 százalékos csökkenés vár – idézte az Európai Bizottság szakmai anyagát az agrárkamara honlapja. A brüsszeli szakértők a piaci helyzet elemzésekor örvendetesnek nevezték, hogy az EU-ban az ökológiai gazdálkodás aránya − a szarvasmarha-ágazat mellett − a kis­kérődző-ágazatban már most is magas, e gazdaságok arányának növekedése azonban lelassulhat az előttünk álló évtizedben.

A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézete által készített piaci jelentés szerint az unióban a juh- és kecskehús fogyasztása az idén 2 százalékkal csökkenhet, 2020-ban pedig nem változik jelentősen.

Az egy főre jutó éves fogyasztás 1,7 kilogramm körül alakulhat az idén és a következő évben is.

Az uniós előrejelzés szerint 2030-ra a juhhúsfogyasztás fejenként 1,8 kilogrammra emelkedik az EU-ban, ami 6 százalékos növekedés lenne az idei értékhez képest.

Az uniós juhhúsfogyasztás a többi húshoz képest a legalacsonyabb a közösségben, alakulására az árak változása valószínűleg mérsékelt hatást gyakorol. A következő évtizedben a fogyasztás a fejenkénti 1,8 kilogramm körül stagnál, az unióbeli juh- és kecskehúsfogyasztást hosszabb távon azonban élénkítheti az étkezési szokások megváltozása és a népesség változása. A juhhústermelés várhatóan viszonylag stabil marad, értéke a jelzett időszakban 950–965 ezer tonna között alakulhat. A legtöbb uniós tagállamban az ágazatot termeléshez kötött dotációkkal támogatják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Egy hét maradt az anyajuhtartás-támogatás szankciómentes igénylésére

2020. március 13. 08:17

A juhtenyésztőknek szankciómentesen már csak 2020. március 20-án éjfélig van lehetőségük az anyajuhtartás-támogatás igénylésére, amelyet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül a Magyar Államkincstár e-kérelem kitöltő felületén adhatnak be.

Vajon lesz elég takarmány? - Sok a kérdés az állattenyésztésben a koronavírus miatt

2020. március 16. 21:43

A koronavírus miatt kialakult válságot sajnos az állattenyésztők és állattartók sem ússzák meg.

Továbbra is stabil az európai báránypiac

2020. június 9. 13:33

A bárányárak Európában az elmúlt héten kis mértékben visszaestek, de általánosságban stabilak maradnak, mivel egyes országokban a COVID-19 járványhoz kapcsolódó korlátozások fokozatos enyhítése serkenti a keresletet.

Várják az észrevételeket a tejágazat szerkezetátalakítási pályázat kapcsán

2018. július 30. 06:51

2018. augusztus 2-ig várják az észrevételeket a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatással kapcsolatos leendő pályázati kiírás társadalmi egyeztetése során.