Állattenyésztés

Illegális sertéstelepre bukkantak Pest megyében

MTI/NÉBIH

Ötvenöt illegálisan tartott sertést találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei az egyik Pest megyei állattartó telepen, amely többszörösen megsértette a jogszabályi előírásokat - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.

A telepen tartott sertések állategészségügyi státusza ismeretlen volt, továbbá az állatokat tiltott módon, moslékkal etették.

A Nébih felhívta az állattartók figyelmét arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban – így Magyarországon is – szigorúan tilos az élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal. A moslék – ideértve bármilyen, emberi fogyasztásra szánt élelmiszerből származó hulladékot, tehát az éttermekből, konyhákból vagy háztartásokból kikerülő mellékterméket egyaránt – az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag számos járványos betegség, így például az afrikai sertéspestis esetében is – figyelmeztettek.

Az ellenőrök csaknem 1 tonna mellékterméket találtak a telepen fellelhető műanyag hordókban, illetve földbe ásott tárolókban, amelynek ártalmatlanítását a hivatal értesítése alapján a területileg illetékes járási hivatal elrendelte a helyszínen – ismertették.

A Nébih az eset apropóján felhívta a vendéglátók és a közétkeztetést végzők figyelmét, hogy az élelmiszer-hulladék elszállíttatását kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkező szolgáltatókkal végeztessék el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018. február 6. 08:00

Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.

Újabb romániai településeken jelent meg az afrikai sertéspestis

2018. november 20. 08:03

A Bihar megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság közölte: a kór az ősz beköszöntével jelent meg ismét a térségben, és feltételezhetően a vaddisznók terjesztették el, amelyek a learatott kukoricatáblákban keresnek maguknak élelmet.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.