Állattenyésztés

Ismét exportálhat élő sertést Románia októbertől

Agrofórum Online

Tizenhárom évi embargó után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba.

Tizenhárom évi embargó után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter csütörtökön.

A tárcavezető szerint az EB Élelmiszerlánc- és Állategészségügyi Állandó Bizottsága előző napi határozata 15 napon belül megjelenik az unió hivatalos lapjában, így az érintett romániai húsipari vállalatok várhatóan októbertől kezdhetik újra a kivitelt nemcsak az uniós piacra, hanem harmadik országokba is – írta az Agerpres hírügynökség.

Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

A román tenyésztők szerint azonban a sertéspestist már nyolc éve felszámolták az országban, az unió mégsem oldatta fel eddig exporttilalmat, ami évente 40 millió eurós veszteséget okoz az ágazatnak. Az utolsó sertéspestis gócot 2007-ben regisztrálták a Smithfeld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertés került kényszervágásra.

A román statisztikai intézet szerint májusban Románia sertésállománya 4,66 millió volt. A kommunizmus utolsó évében, amikor Nicolae Ceausescu diktátor a lakosság éheztetése árán is inkább exportra küldte a sertéshúst, csakhogy Románia államadósságát visszafizethesse, a romániai hizlaldákban csaknem 15 millió sertést neveltek.

Jelenleg Románia éves szükséglete mintegy 11 millió sertés, aminek felét importból fedezik.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Eltart egy darabig a német sertéspiac helyreállása

2020. július 23. 09:17

Óriási nyomás helyeződött a sertéstartókra a Tönnies húsfeldolgozó üzemének leállásával, mert nem tudták eladni az állatokat.

1900 malac veszett oda Alsómocsoládon

2018. október 14. 14:21

A tűzoltók a nagy füst miatt nem tudták kiterelni az állatokat az épületből, ezért valamennyi malac elpusztult.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

A Tiszaföldváron elhullott sertések nem voltak afrikai sertéspestissel fertőzöttek

2018. szeptember 14. 10:48

Mind az európai uniós, mind pedig a hazai jogszabályok alapján az állati eredetű mellékterméket – különösen az elhullott állatok tetemét – az üzemeltető köteles elszállíttatni, illetve az ártalmatlanításról gondoskodni.