Állattenyésztés

Itt van hazánk új afrikai sertéspestis mentesítési terve

AM Sajtóiroda

Július végén megjelent az országos főállatorvos 2/2019-es határozata az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről.

A dokumentum részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit, egyúttal hatályon kívül helyezi a témára vonatkozó korábbi, 3/2018-as főállatorvosi határozatot. Az Agrárminisztérium és az állategészségügyi szakemberek célja továbbra is a vadállományt érintő járvány terjedésének megfékezése, valamint a házisertés-állomány megóvása.

Az új mentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség.

A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött, valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat, például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét. A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is. Rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.

A mentesítési tervben számos külön részletszabályzat is olvasható, például az elhullott vaddisznókból történő rendszeres mintaküldésre vonatkozóan, de az ASP megelőzése szempontjából kiemelt jelentőségű általános járványvédelmi követelményeket is megtalálják az érintettek. A határozat rendelkezik továbbá a vadgazdálkodási egységek kockázati besorolásáról, melynek naprakész listája a Nébih honlapján érhető el letölthető és kereshető formában.

Az ASP mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatban az érintettek kártalanításra jogosultak. Az állami kártalanítás részletes szabályai szintén a Nébih tematikus weboldalán olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

1900 malac veszett oda Alsómocsoládon

2018. október 14. 14:21

A tűzoltók a nagy füst miatt nem tudták kiterelni az állatokat az épületből, ezért valamennyi malac elpusztult.

Most még fontosabb az ASP elleni védekezés

2020. április 24. 08:33

Az ASP elleni védekezésben továbbra is elsődleges feladat a vírus házisertés-állományokba való bekerülésének megakadályozása.

9 megye teljes területe már PRRS mentes

2020. február 18. 16:08

Az afrikai sertéspestis miatt időközben világszinten kialakult sertésegészségügyi és járványügyi helyzet, illetve az annak kapcsán fellépő piaci események is indokolttá tették, hogy változtatások kerüljenek bevezetésre.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.