Állattenyésztés

Kínán kívüli sertéstelepekkel küzdenének a húshiány ellen

Agrofórum Online

A pekingi vezetés arra buzdítja a kínai vállalkozásokat, hogy tengerentúli sertéstelepeket hozzanak létre és az azokból az ázsiai országba importált termékekkel szüntessék meg a húshiányt.

A minden korábbinál súlyosabb hatású afrikai sertéspestis a kínai állomány csaknem felét elpusztította. A pekingi vezetés ezért sürgeti a helyi hatóságokat, a minősített kínai cégeknek arra ösztönözzék, hogy hagyják el az országot és azokban az országokban hozzanak létre sertéstelepeket, amelyekben nem pusztít a betegség. Az így elkészülő üzemekből sertéshúsból készített termékeket lehetne exportálni Kínába.

Az országban különböző terveket dolgoztak ki a sertéstenyésztés fellendítésére és a húskészlet növelésére. Egyre többen aggódnak a sertésárak emelkedése miatt, ami az általános inflációs adatokban is jelentkezik. Mindehhez hozzáadódott a koronavírus, ami a logisztikai területen jelent komoly kihívásokat.

„A kormányzati irányelvek korábban alapvetően a kereskedelemre vonatkoztak, amikor gabonafélékről vagy sertéshúsról volt szó. Eddig nem került szóba, hogy kínai vállalkozások sertéstenyésztéssel foglalkozzanak a tengerentúlon. Igaz korábban soha nem is volt ennyire súlyos az afrikai sertéspestis miatti helyzet” – mondta egy a sertéságazatban érdekelt cég ügyvezető igazgatója az agriculture.com-nak.

Az elképzelések szerint a sertéstelepeket olyan országokban építenék fel, amelyekkel stabilak a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok. Egyelőre arra ösztönzik a helyi vezetőket, hogy az ilyen projektekhez biztosítsanak kellő támogatást, akár építőanyagok formájában. Abban bíznak, hogy az intézkedések hatására a lehető leghamarabb normalizálódhatnak a kínai sertéshús-ellátási problémák. A terv készítői tisztában vannak azzal, hogy az elképzelések megvalósítása időbe telik, de az egyre súlyosabb ellátási problémák miatt szükség van arra, hogy az eddigiektől eltérő megoldásokat keressenek az illetékesek az ázsiai országban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Romániában már 12 megyében jelent meg az afrikai sertéspestis

2018. szeptember 13. 10:58

Csütörtökön Bukarestben tárgyalt a román hatóságokkal Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos, aki anyagi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis elleni küzdelméhez.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

8,6 milliárd forint támogatás jut tenyészkocákra

2019. május 14. 06:16

A sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési Programban mintegy 200 sertéstartó gazdaság fejlesztésére.

Folytatódott a szarvasmarha-állomány növekedése

2019. március 11. 12:02

A mezőgazdasági ágazat egyik meghatározó termelési ága a szarvasmarha-tenyésztés és tejtermelés, amely a teljes mezőgazdasági kibocsátás egytizedét és az állattenyésztés termelési értékének közel egyharmadát teszi ki.