Állattenyésztés

Központi szerep jut az állattenyésztési ágazat fejlesztésének

Agrofórum Online

Az állattartás a hazai mezőgazdaság meghatározó szegmense, éppen ezért a kormány agrárpolitikájában központi szerepet kap az állattenyésztés fejlesztése, illetve az állattenyésztés és a növénytermelés egyensúlyának helyreállítása - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a hajdúnánási kihajtási ünnepségen.

Arra törekszünk, hogy a lehető legmagasabb forrásokat biztosítsuk az állattartók részére – hangsúlyozta Nagy István. Emlékeztetett arra, hogy a 2015–2020 közötti ciklusban az Európai Unió agrártámogatásából a korábbinál 180 milliárd euróval nagyobb összeg jut az állattartó ágazatnak.

„Több munkahelyet a mezőgazdaságban” programot ismertetve elmondta, hogy a tárca nemzeti költségvetésből évi mintegy 30 milliárd forintos többletforrást biztosít 2020-ig az állattenyésztési és más munkaigényes ágazatok részére.

Nagy István arról is szólt, hogy a tenyésztési feladatok támogatása jelentős szerepet tölt be a nemzeti állattenyésztési programok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, kisállatok, ló) megvalósításában, az idehaza tenyésztett mezőgazdasági állatfajták fenntartásában, genetikai minőségük javításában. 2017-ben 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, amit törzskönyvezésre, teljesítmény-vizsgálatokra és tenyészértékbecslésre fordíthatnak a tenyésztőszervezetek.

Az államtitkár leszögezte, kiemelt jelentőségűek a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáink. A géntartaléki szerepükön túl ezek a fajták meghatározott tájegységhez, vidékhez, lakossághoz, kultúrkörhöz kapcsolódnak, a természetszerű állattartás hagyományait őrzik- tette hozzá.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.

Több támogatás jut állatbetegségek felszámolására

2018. október 19. 11:06

A 2018. évben rendelkezésre álló keretet, melyet állategészségügyi szolgáltatásra lehet felhasználni, másfél milliárd forinttal megemelték, 12 milliárdra – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján.

Hátunkra vett szép kötelességek

2018. február 14. 12:30

Szükség van arra, hogy egyre több fiatal ismerje fel a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket és szép kötelességeket.

Minden cseppjében családi vállalkozás

2020. január 10. 06:36

Az egykor egy tehénnel induló „vállalkozás” ma már mintegy 160 állatot számláló állománnyal rendelkezik, és a DARASSA TEJ Kft. termékei is felkerültek a hazai élelmiszerláncok polcaira.